A Fővárosi Közgyűlés október 27-i ülésén Molnár Józsefet bízta meg a Budapesti Turisztikai Hivatal igazgatásával.
Két év előkészítő munka után, 2011. január 3-tól újraindul a Ferihegy Repülőteret és a belvárost összekötő CentrumBusz.
Civil társaságok és 22 környékbeli település közösen alakította meg 2010. december elején a Börzsöny-Ipoly-völgye Ökoturisztikai Régiót. Az új szervezet kiemelt státuszért fordul a kormányhoz, hogy e címen a természet értékeinek megóvását elsődlegesen szem előtt tartó egységes fejlesztési koncepciót készíthessen a gazdaságilag elmaradott térség fellendítésére - közölte a tömörülés szervezője, Berki Zoltán, aki egyúttal a Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút Nonprofit Kft. kuratóriumi tagja.
2010. december 8-án, szerdán elhelyezték a Varázshegy-Életmúzeum alapkövét a Fővárosi Állat- és Növénykert Nagysziklájában, Budapesten. A beruházás teljes költsége meghaladja a nettó 1228 millió forintot, amelyhez az állatkert 135 millió, a Fővárosi Önkormányzat 200 millió forintos önerőt biztosít, az Európai Uniós támogatás 896 millió - tájékoztatott Persányi Miklós főigazgató.
A korábban ugyancsak európai uniós támogatással létrehozott korszerű, kerékpár- és csónaktárolóval, stéggel és vízi sporteszközökkel felszerelt vízi telephez csatlakozik a Waterfront Hotel legújabb fejlesztése.
Három héttel ezelőtt megnyitotta első budapesti egységét a Szeged melletti Fehértói Halászcsárda és Panzió tulajdonosa, Frank Sándor.
A Börzsöny természeti és kultúrtörténeti értékeinek megőrzéséért, ökoturisztikai fejlesztéséért, környezetbarát közlekedéséért, településeinek fejlődéséért alakult „Börzsöny – Ipoly völgye Ökoturisztikai Régió” első együttműködési fórumára 2010. november 25-én, a börzsönyi Nagyirtáspusztán található Szent Orbán Erdei Wellness Hotelben került sor.
Napi járatot közlekedtet áprilistól a világ negyedik legnagyobb légitársasága, az American Airlines Budapest és New York (JFK) között. Az első American Airlines Boeing 767-300-as típusú interkontinentális repülőgép a tervek szerint 2011. április 4.-én landol Ferihegyen.
Titkos próbavásárlások és irányított turista kérdőívek segítségével vizsgálják több mint egy hónapon keresztül Budapest turisztikailag frekventált helyszíneit és szolgáltatásait az ESSCA külföldi diákjai.
Versenyképessége elősegítése érdekében Budapestnek új arculatra van szüksége - hangzott el többek között a New York Palace Boscolo hotelben szeptember 14-én tartott Budapest imázskonferencián, illetve a tanácskozás sajtótájékoztatóján.
A megyei jogú városok közül Debrecen, a nagyvárosok közül Gödöllő, a kisvárosok körében pedig Balatonfüred imázsa a legvonzóbb a 2009-es médiamegjelenések alapján – legalábbis az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő közös rangsorolása szerint. A díjazottak között több régiós településünk is szerepel.
Dánia legnagyobb utazási irodája, a Spies, idén szeptemberig 35%-kal több utat adott el a világ különböző nagyvárosaiba, a tavalyi hasonló időszak adataihoz képest. A legkedveltebb úti célok előkelő 10-es toplistájába Budapest is bekerült, olyan városok kíséretében, mint New York, Barcelona, London és Prága.
A Magyar Turizmus Zrt. a Budapest Airporttal való szoros együttműködésének eredményeként az Egyesült Királyság egyik fapados légitársasága, a Jet2.com, 2011. április 21-től heti három járatot közlekedtet Edinburgh és Budapest között.
Budapesten kívánja elindítani első bérautó-hálózatát a Brixxon Electric MotorCars.
2010. szeptember 1-3. között Budapesten találkoznak a világ több mint 30 országából az egészségturizmus szakértõi, kutatói. A magyar fõváros ad otthont a Travel & Tourism Research Association European Chapter: Health, Wellness & Tourism – healthy tourists, healthy business? konferenciájának.
A Well-Press kiadó a Magyar Turizmus Zrt. Budapest Közép-Dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóságának (BKD RMI) együttműködésével augusztus 11-én adja ki új generációs Vendégváró útikönyv sorozatának legújabb kötetét, A Dunakanyar címmel. A sorozat most megjelent részének célja, hogy a belföldi utazók, valamint a Budapesten és környékén élők figyelmét ráirányítsa a régió kevésbé ismert kincseire enyhítve ezáltal a turizmus Budapest központúságát.
A folyamatos, egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően, megújult külsővel és gazdag tartalommal újból megjelentette Budapestről szóló „úti csomagját“ Németország legnagyobb autóklubja, az immár 17 millió tagot számláló ADAC.
A Colliers International megjelentette Magyarország 2010 második féléves hotelpiaci jelentését.
Júniustól 14 egységből álló turisztikai információs térképrendszer segíti a budapesti metróállomásokon és a főbb turisztikai csomópontokon a külföldi és belföldi látogatókat.
Két napon belül másodszor tűnik fel Budapest a romantikus úti célok top-listáján Svédországban.
Június 11-én, a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvény szakmai nyitónapján került sor „Az év ökoturisztikai létesítménye” pályázat eredményhirdetésére. Régiónk is érintett volt az eseményen, a tanösvény kategóriában a Vác-szendehelyi Katalinpusztai tanösvények bizonyultak a legjobbnak.
A 2010. június 3-6. között, Budapesten megrendezett British International Spa Association (BISA) ötödik konferenciájának keretében a Magyar Turizmus Zrt. Magyarország gazdag egészségturisztikai kínálatára hívta fel a nemzetközi résztvevők figyelmét.
Kiss Imrének, a Művészetek Palotája vezérigazgatójának ítélték oda 2010. június 5-én Zágrábban a Nemzetközi Előadóművészeti Társaság az ISPA (International Society for the Performing Arts) Nemzetközi Életműdíját (International Merit of Honor), amelyet a kelet-európai régióból elsőként Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója kapott meg.
A BKV Zrt. új utasbarát intézkedéssel segíti a fővárosban közlekedőket – ezúttal azokra az utasokra gondoltak, akik kulturális programokon vesznek részt, esetleg konferenciára érkeznek a városba. Számukra találták ki a rendezvényekhez kapcsolódó jegyek változatos típusait, melyet a rendezvényre szóló jeggyel együtt lehet megvásárolni. A közlekedési társaság így támogatja a budapesti kulturális életet is.
A Borváros igen változatos és izgalmas borászati és kulturális attrakciókat kínál, melynek eredményeképpen új turisztikai kínálat jön létre Budapesten, amely egyaránt számot tarthat a nemzetközi, és a hazai nagyközönség érdeklődésére, egyúttal hozzájárul a kerület gazdaságának fellendítéséhez.
A hét svéd regionális légitársaságot tömörítõ "SVERIGEFLYG" konzorcium úttörõ vállalkozásba kezd a Magyar Turizmus Zrt. stockholmi képviseletével együttmûködve: idén õsztõl szezonális járatokat indít különbözõ, a központi repterektõl (Stockholm, Göteborg, Malmö) távolabb esõ svéd vidéki regionális repterekrõl Budapestre. A járatok hetenként kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek, így lehetõvé téve klasszikus hétvégi turisztikai package-ek és vasárnap-csütörtök idõszakra, hosszabb tartózkodást, pl konferencia és tréning csoportok szervezését.
Százhalombatta mely az idegenforgalmat, azon belül is a konferenciaturizmust tekinti az egyik fontos gazdasági kitörési pontnak, megvásárolta a belvárosi, a Szent István tér közvetlen közelében fekvõ Hotel Traininget.
A budapesti Papp László Arénában rendezik a 2011-es divízió I-es jégkorong-világbajnokságot - döntött pénteken a nemzetközi szövetség.
Az MPI (Meeting Planners International) ONE+ Magazinjának most megjelent számában terjedelmes beszámolót közöl Budapestről. A "Right for the Times" címmel megjelent összefoglaló a magyar főváros előkelő helyét méltatja az ICCA nemzetközi konferenciahelyszíneket rangsoroló listáján.
A gyöngyösi Mátra Múzeum nevében Füköh Levente igazgató, a Hadtörténet Intézet és Múzeum képviseletében pedig Holló József Ferenc főigazgató vehette át szombaton Az Év Múzeuma elismerést a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a Múzeumok Majálisa megnyitó rendezvényén.
A „Majestic Imperator” vonat képében I. Ferenc József császár és hitvese Erzsébet császárné 1891-ben készített eredeti k.u.k. udvari szalonvonata új életre kelt. Az eredeti tervek alapján készült hat kocsi 150 ülőhellyel, amelyekben fejedelmi étkezésben is részünk lehet, egyedülálló élményt kínál a lelkes utazóközönségnek.
A Budapest Underguide várja azon szervezetek cégek jelentkezését, akik csatlakoznának a 2010-es ’ Ajándék mindenkinek, ajándék Budapesthez’ akcióhoz, amely keretében április 23-án együtt tisztítjuk meg a 0. kilométer követ.
Pár üveg finom borral és napsütéssel készülünk; így a tisztítás mellett egy kötetlen, beszélgetős ’BUDAPEST PIKNIK’ –re is szeretettel várunk minden érdeklődőt, Budapest barátot.
Az izlandi vulkánkitörés miatt gyakorlatilag járhatatlan európai légtér miatt a szervezők az eredetileg április 21-23.-ra meghirdetett budapesti egészségturisztikai konferenciát szeptember 1-3.-ra halasztották el.
A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete a kulturális turizmus mellett kiemelt termékként népszerűsíti az egészségturizmust. Ennek köszönhetően az utóbbi években egyre népszerűbbek a magyarországi termálfürdők az olaszok körében.
Újabb top-listára került fel Budapest Svédországban: a legnagyobb"citybreak" utazásszervezõ, az Airtours elsõ negyedévi adatai szerint a magyar fõváros - most elõször - dobogós helyen áll az eladásokban. Az elmúlt évhez képest 15%-kal növekedett az eladott budapesti utazások száma.
A Travel & Tourism Research Association (TTRA) European Chapter éves konferenciája idén Budapesten 2010. április 21.-23. között kerül megrendezésre, a Danubius Hotel Flamenco-ban. „Egészség, Wellness és Turizmus - egészséges turisták, egészséges üzlet” című eseményen közel 80 előadást hallgathatnak meg a résztvevők.


