Új arculatot Budapestnek
Versenyképessége elősegítése érdekében Budapestnek új arculatra van szüksége - hangzott el többek között a New York Palace Boscolo hotelben szeptember 14-én tartott Budapest imázskonferencián, illetve a tanácskozás sajtótájékoztatóján.
A tanácskozást megnyitó beszédében Tarlós István, a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje hangsúlyozta: ha lehetőséget kap rá, a megújuló városvezetés sok mindenben változtatni kíván a jelenlegi, meglehetősen ellentmondásos Budapest képen.Mint hangsúlyozta: ebben az új imázsban a magyar főváros saját identitását jobban megjelenítő karakterjegyek kell, hogy szerepeljenek. Ez egyúttal jobban megfelel Budapest lehetőségeinek, s a város így a világvárosi álmokkal szemben a reálisabb, regionális gazdasági és kulturális központ szerepre fókuszálva pozícionálja újra magát. E munkában mások mellett számít majd Bojár Iván András városarculati tanácsnok munkájára, aki szerinte „szakmailag már bizonyított”.
A konferencia első szekciójában az AERA Property & Destination ügyvezetőjének, Németh Bálintnak Budapest újramárkázására vonatkozó gondolatkísérletét hallgathatták meg a résztvevők, illetve a Kohl & Partner Vienna vezető partnere, Martin Schaffer adott érdekes szempontokat a magyar főváros turizmusának lehetséges kitörési pontjairól. A szakmai fórumon levetítették a Budapest Business Region klaszter és az AERA Property finanszírozásával korábban forgatott, s a lehetséges új városarculati elemeket hangsúlyozó Budapest-imázsfilmet is, mely első találatként jön fel, ha a You Tube keresőjébe a Budapest szót beírjuk, és melyet eddig több mint egymillióan tekintettek meg.



