Régi fényében ragyog újra a gödöllői Királyi Váró
Óriási érdeklődés mellett adták át Gödöllőn június közepén a Norvég Alap támogatásával megújult Királyi Várót. A január közepén megkezdett munkák eredményeként ma eredeti állapotában láthatják az érdeklődők az épületet, ami egykor Erzsébet királyné és Ferenc József számára készült. A rendezvényre nosztalgia gőzössel érkeztek a vendégek, akiket a Gödöllői Fúvószenekar fogadott. A vonat az első, azaz a királyi vágányra futott be. A rendezvényt Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt vezérigazgatója is megtisztelte jelenlétével.
Gödöllő négy fontos turisztikai látványosságot tudott teljesen felújítani a Norvég Alap támogatásával (1 milliárd forint, az összköltség 80%), a város önkormányzatának és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hozzájárulásával. Még 2007-ben nyújtottak be tanulmányt a négy, idegenforgalmilag jelentős gödöllői helyszín megújítására – mondta megnyitó beszédében dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere. Ezek: az 1882-ben épült, a II. világháború óta romos Királyi Váró korhű helyreállítása; a Királyi Kastély Alsó Parkjában a sétautak visszaállítása a hársfasorra és a világfával; Erzsébet királyné egész alakos bronzszobra a helyreállított Kálvária-dombbal és az Erzsébet-díszparkkal; valamint a 250 éves Máriabesnyői Kegytemplom, amit egykor a kastélyt építő I. Grassalkovich Antal állíttatott.
A Királyi Váró új funkciót kapott: Vasúttörténeti kiállítás a MÁV 1052. pályaszámú udvari vonat gőzmozdonyának 1:5-ös arányú modelljével, továbbá 50 dokumentum és 20 királyi műtárgy, Erzsébet királynéról és Ferenc József császárról Stróbl Alajos készítette szobrok kaptak itt helyet. Az épület szerkezete megmaradt, de elhelyeztek benne kávézót és turisztikai központot is.
Forrás: www.godollo.hu, TTG Hungary Hírlevél
Megnyílt az első magyar filmes témapark a Korda Stúdióban
Ünnepélyesen megnyitották az első magyar filmes témaparkot június 21-én kedden az etyeki Korda Stúdió területén, több száz meghívott vendég jelenlétében. Az uniós támogatással megvalósult létesítménybe évi 30-40 ezer látogatót várnak.A nagyközönség előtt július 1-jén megnyíló Korda Látogatóközpont 1400 négyzetméteres kiállítócsarnokból, 8000 négyzetméteren elterülő középkori díszletvárosból és étteremből áll.
A kiállítócsarnokban a látogatók a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztóról származó világhírű Korda fivérek, Korda Sándor, Korda Zoltán és Korda Vince életútjának főbb állomásait ismerhetik meg. A csarnok másik részében a mozgókép története elevenedik meg a kiállított muzeális tárgyakon keresztül, valamint a filmkészítés folyamatába is bepillantást nyernek a vendégek.
Olyan filmtörténeti érdekességekkel ismerkedhetnek a látogatók, mint a zootróp, az élet kereke, amely nem más, mint függőleges nyílásokkal megalkotott henger, belsejében fázisképekkel: a hengert megforgatva ezek a mozgókép illúzióját keltik. A tárolókban a húszas évekből származó filmvetítők is láthatók, és megtekinthető egy "kézihajtányos vetítőtekerenc" is, a mozigép őse. A látogatók az optikai játékoktól a green screenen át a filmzajokig interaktívan próbálhatják ki a film születésének egy-egy technikai részletét.
A filmpark tájékoztatása szerint ősztől olyan különleges forgatási helyszín is várja majd az érdeklődőket, ahol szereplőként vagy stábtagként szerezhetnek személyes tapasztalatot a filmezésről.
A látogatóközpont megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges a www.kordafilmpark.hu honlapon, amely további részletekkel is szolgál.
Rádió- és tévétörténeti múzeum nyílik Budapesten
2011. június 15.
Az elmúlt évtizedek közmédia-történetét felidéző, számos technikatörténeti érdekességet összegyűjtő Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum nyílik Budapesten, a Magyar Rádió Pollack Mihály téri székházában.
„Már csak az utolsó simítások vannak hátra az ország első és egyetlen, tematikusan berendezett, a rádiózás és televíziózás történetét bemutató múzeumán” – mondta el Cserháti Ágnes, a Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője. Mint hozzátette, a Pollack Mihály tér 8-10. alatt megnyíló új múzeum látogatói megtudhatják, elődeink milyen készülékek segítségével tájékozódtak a világ eseményeiről, a II. Világháborúról vagy 1956-ról, és kipróbálhatják, felismerik-e az egykori tévéhíradó főcímében látható kamerát.
A kiállításon megelevenedik a magyarországi rádiós és televíziós műsorszolgáltatás kezdete: a bemutatott elektromos és mechanikus gramofonok, lemezjátszók, szalagos magnók és egyéb készülékek az 1900-as évektől napjainkig nyújtanak áttekintést a rádiózás és televíziózás műszaki világáról.
Korabeli bútorokkal és berendezésekkel a közönség időutazást tehet a hatvanas-nyolcvanas évek világát idéző rádió- és televízióstúdiókba. Egy monitoron látható lesz az első emberi arc, amely 1953-ban a magyar éterben megjelent, valamint az a gép, amely ötvenhat évvel ezelőtt közvetítette a kísérleti műsort. A múltidézést a múzeumban meghallgatható archív felvételek és sajtódokumentumok teszik teljessé.
A Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban külön sarkot kap az MTI is: itt egy nagyérzékenységű, szekrénybe szerelhető rádióvevő berendezés, egy lyukszalagos távíró, egy mahagónifából és rézből készült, stilizált Morse-jeladó és egy öreg telexgép lesz látható. A háttérfalon a hírügynökség történelmi fotói, valamint szakmai díjai idézik fel a Magyar Távirati Iroda százharminc éves múltját.
A gyűjtemény a Múzeumok éjszakáján, június 24-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Drótkötélpálya a Duna fölött
2011. június 8.
Korszakalkotó ötlettel rukkolt elő dr. Budai Zoltán, a Budai és Barta Tanácsadó Kft. igazgatója június 7-én kedden, az Első Budapestinfo Nap 2011 elnevezésű, az Országházban megrendezett turisztikai, szakmai konferencián. Az elképzelés szerint drótkötélpálya kötné össze a pesti oldalt a Vigadótól indulva a Budai Várral. Mi több, siker esetén akár a Gellért-hegyig is meghosszabbítható a történet.
Budai Zoltán a projekt indoklásáként kifejtette, hogy ma már a turisták szinte csak élményt akarnak, alig valaki kel útra a megismerés szándékával. A turistának tehát élményt kell adni - vonta le a következtetést, majd arra a helyzetmegállapításra jutott, hogy Budapest híján van a modern kornak megfelelő élményelemeknek, mi több, nincsenek igazi turisztikai termékek. És amik vannak, azokat sem köti össze megfelelő infrastruktúra. Tapasztalatok szerint szintén növekszik a kereslet az úgynevezett panoráma pontok iránt - így Budai. Ezt kívánná pótolni egyben a Budapest View névre hallgató projekt. A névadás mögött egy felmérés áll, melyben turistákat kérdeztek: mi lenne a legtalálóbb név az új infrastruktúra számára.
A 30 fősre tervezett kabin mintegy 500 méter távolságot tenne meg a Vigadó és a Várbazár között, mintegy 40 méter szintkülönbséget legyőzve, az út 5-10 percet venne igénybe, a tervezett viteldíj pedig 5 Euró körül alakulna. Az ötletgazdák magyar mérnökök - tudtuk meg Budai Zoltántól. Hozzátette: a kabint a sílifteket gyártó Doppelmayr Seilbahn fogja megalkotni Budapest számára testre szabva egy felső nyitott „terasszal”, melyre az alsó zárt térből lehet felmenni lépcsőn.
A 6-8 milliárd forintosra tervezett beruházás Budai bevallása szerint akár 8 hónap alatt kivitelezhető lenne. Molnár József a BTSZK ügyvezető igazgatója még a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a projekt az engedélyeztetésre vár. A drótkötélpálya nem zavarná meg a főváros Világörökség területére eső részének látványát - tudtuk meg.
A fővárosban jelenleg a Szent István Bazilika kupolájából, a Gellért hegyről két pontról is, a Budai Várból több helyszínről nyílik kilátás a városra, aki pedig az egész környéket óhajtja látni, a jános-hegyi Erzsébet kilátóból, vagy a Hármashatár-hegyről ámulhat.
Budai előrebocsátotta: bizonyára sok kritikus véleményt kap majd a beruházás - bocsátotta előre Budai, de emlékeztetett: Európa nagyvárosaiban számos példa található hasonló rendhagyó fejlesztésre, melyek közül legklasszikusabb maga a párizsi Eiffel-torony, amelynek építésekor alakult ellenzői kör a mai napig bejegyzett civilszervezet Franciaországban. Mindenestre az Öreg Hölgy már a Világkiállítás alatt mintegy 3 millió látogatót vonzott.
(forrás: Napi Turizmus)
Golfklub nyílt Óbuda kellős közepén
2011. június 7. kedd
Bár tavaly októberben nyitotta meg kapuit, múlt héten adták át hivatalosan az Academy Golf Club létesítmény-komplexumot. Az óbudai téglagyár (Bécsi út-Perényi lejtő- Kiscelli út által határolt) helyén – óriási rekultivációs folyamat eredményeképpen – a rendezetlen környezetből 16 hektáros golf-létesítményt varázsoltak.
A klub szakmai és sportcélja, hogy a hazai mintegy 2500 fős golfozó társadalomhoz minél többen csatlakozzanak: a golf-létesítmény egyaránt rendelkezésére áll kezdő és gyakorlott golfozóknak.
A pálya tervezésekor, kivitelezésekor az egyedülálló természeti adottságokat ötvözték a legmagasabb igények kielégítésével. Így a 27 állású, fűthető elütőhelyű, változatos, izgalmas vonalvezetésű 9 lyukú Par30-as executive golfpálya három Par4-es és hat Par3-as szakaszok jelentős szintkülönbségekkel, nagyméretű greenekkel, vízakadályokkal lett változatosabb.
Szakavatott és szakmai diplomákkal rendelkező profi golfedzők jóvoltából, Academy Junior program keretében magas szintű oktatásban, képzésben-továbbképzésben segítik-végzik (csoportos és egyéni formában) az utánpótlás-nevelést. Nemcsak a szenvedélyes golfozók számát szándékoznak növelni, hanem a magyar golfbajnokságok sikeres szereplőit szeretnék kinevelni. Sőt, mivel 2016-tól a golf visszatér az olimpiai sportágak közé, minél több golfolimpikont kívánnak helyzetbe hozni.
Az Academy Golf Club „tartozéka” az Academy Klubház. A kétszintes épületben 600 négyzet-méternyi területen különböző szolgáltatásokat nyújtanak: gasztronómiai élményeket nyújtó étterem, kávézó, bár, modern technikával felszerelt (400 személy befogadására alkalmas) konferenciasátor, különterem, terasz, golf szaküzlet, őrzött parkoló.
(Turizmus.com)
2011. május végétől újra lehet csónakázni a Városligeti-tavon!
Megnyitott a városligeti csónakázótó, Budapest egyik kedvelt turistalátványossága: a fővárosi intézmény a hét minden napján 10 órától sötétedésig 25 új csónakkal várja a látogatókat.
A tavat nyolcéves (!) szünet után, május közepén töltötték fel vízzel, május 22-én vasárnap pedig már a Szépművészeti Múzeum víziszobor-kiállítását is megnyitották.
A csónakázás keddtől óránként 1.500 forintba kerül, függetlenül attól, hányan ülnek a négyszemélyes csónakokban. Diák-, nyugdíjas-, vagy más egyéb kedvezményt a fővárosi intézmény nem ad, egy félórás csónakázásért ezer forintot kérnek.
A csónakázótó medrének felújítását a Műjégpálya műemlék épülete, a "korcsolyacsarnok" rekonstrukciójának keretében végezték el, ám előbbi várhatóan csak őszre készül el teljesen. Az európai uniós támogatással megvalósuló fővárosi beruházás összértéke mintegy 4,7 milliárd forint.
Az intézmény 25 új, egyedi kialakítású, formatervezett műanyag csónakot vásárolt; a csónakok szeptemberig a mintegy 80 centiméteres vízben kerülgethetik a kiállított szobrokat.
A Szépművészeti Múzeum "Art on Lake"-elnevezésű víziszobor-kiállításának megtekintése a korcsolyacsarnok mellett kialakított sétányról ingyenes. (A kiállításról bővebben ezen a honlapon olvashat.)
A csónakázótavat a közeli Széchenyi fürdő elhasznált gyógyvizével, valamint a fürdő nem használt hideg vizes kútjaiból töltötték fel.
Megnyitott Budapest első élményszínháza, a RAM Colosseum
2011. április közepétől várja vendégeit Budapest első élményszínháza, az egykori Radnóti Miklós Művelődési Központ átalakításával létrehozott, sajátos alaprajzú multifunkciós rendezvényközpont, a RAM Colosseum.Az Újlipótváros és Vizafogó határán felépült kulturális centrum négy szárnyból áll, ezekben a RaM Colosseum mellett helyet kap egy 500 fős étterem (gálavacsora helyszín), egy rekreációs egység, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagkönyvtára is. Az ExperiDance színtársulatnak otthont adó multifunkcionális épületkomplexum egyúttal a fővárosi rendezvénypiac új színfoltja is, a 400-600 fős rendezvényhelyszínek szegmensében.
A RaM Colosseum multifunkciós színház- és rendezvényterme 638 fős közönséget képes befogadni, a 290 nm-es színpad pedig nagy létszámú produkciók világszínvonalú színrevitelét is lehetővé teszi. A számos tervezett zenés és táncprodukció a külföldiek számára is vonzó lehet, de kiemelt figyelmet fordítanak majd a gyermekprogramokra is.
Cím: Budapest XIII., Kárpát u. 23-25.
További információ:
ExperiDance - Román Sándor Tánctársulata Kft.
Vona Tibor ügyvezető igazgató
tvona@experidance.hu
Tel/fax: 222-5254, 222-5253
E-mail: ram@experidance.hu
http://www.ramcolosseum.com
Megnyitott a Larus Étterem és Rendezvényközpont
A Larus Étterem és Rendezvényközpont Budapest XII. kerületében, a MOM Kulturális Központ, Sirály utca és a Gesztenyéskert teljesen megújult közterébe ágyazva, a találkozások és a gasztronómia új, fiatalos, "trendi" központjaként várja vendégeit 2011. május 10-től.
2010 év elején kezdődőtt a hegyvidéki Sirály utca látványos rekonstrukciója a MOM - Gesztenyéskert kulturális–, sport– és szabadidőnegyed funkcióbővítő fejlesztése nevű projekt részeként. A fejlesztés keretében megújult a közkedvelt XII. kerületi biopiac, felújításra került a műemlékvédelem alatt álló művelődési központ, továbbá étteremmel és rendezvényközponttal gazdagodott Budapest legújabb városközpontja.
A Larus Étterem étlapja a történelmi magyar konyha receptjeit jeleníti meg a XXI. század felfogásában, rég elfeledett alapanyagok felhasználásával, heti és napi ajánlatokkal, látvány hidegpulttal kiegészítve. Az étterem mellett működő biopiac magyar termelőinek portékái kitűnően rímelnek az étlapon megjelenő klasszikus főzelékekre, nagyanyáink gazdag leveseire vagy a magyar húsételek minőségi alapanyagaira.
Az étterem 105 férőhelyes egyedi kialakítású terme egy 100 fős, kényelmes fotelekkel és lounge bútorokkal berendezett, parkba nyúló terasszal egészül ki. A teraszról élvezhető látvány kivételes hangulatot ad a helynek, a teraszon teljes WIFI lefedettség áll rendelkezésre. Szerdánként élőzene teszi még hangulatosabbá a teraszt.
A Larus Rendezvényközpontban 500 fő széksoros, ill. 360 fő körasztalos elhelyezésére nyílik lehetőség 550 négyzetméteren. A modern technikával felszerelt terem három szekcióteremmé alakítható.
A rendezvényhelyszínhez kétszintes, 100 férőhelyes mélygarázs kapcsolódik. A Larus Rendezvényközpont kapacitását a MOM Kulturális Központ 650 férőhelyes színházterme egészíti ki.
A Larus Étterem és Rendezvényközpont üzemeltetését a Confhotel Csoport végzi.
További információ:
Larus Étterem és Rendezvényközpont
Budapest XII. kerület, Csörsz utca 14.
Kozma Kálmán igazgató
www.larusevent.hu
info@larusevent.hu
Friss hírek, képek: http://www.facebook.com/larusetterem
Újjászületett a szentendrei Kovács Margit Múzeum
2011-től ismét a szentendrei Vastagh György utcai házban tekinthetjük meg Kovács Margit kerámiáit.
A közel 110 négyzetméteres – Kocsis József Ybl-díjas építész tervei alapján készült – új épületszárnyban helyet kapott a mosdókon és a múzeumi bolton kívül az emeleten egy interaktív 3D vetítésre alkalmas előadóterem is. A teremben egy 3D-s digitális program segítségével a látogatók maguk forgathatják körbe a művek virtuális képét, s ezzel a művek eddig rejtve maradt értékeit is felfedezhetik. A múzeum többnyelvű tájékoztató rendszerrel és akadálymentesítéssel is bővült.
Az új állandó kiállítás Herpai András művészettörténész rendezésében Kovács Margit életművét kronologikusan mutatja be. A műtárgyak megértését a művek kultúrtörténeti hátterére is kitekintést nyújtó digitális információs pultok mellett a több helyszínen felállított TV képernyős vetítések segítik.
2000 Szentendre, Vastagh György u. 1.
Információs telefon: +36 26 310 244
E-mail: kovacsmargit.szentendre@museum.hu, kozmuvelodes@pmmi.hu .
További információk a múzeum HONLAPJÁN.
Új, előkelő wellness szálloda Ráckevén az Aqualand szomszédságában
Hotel Termálkristály Aqualand néven új, négycsillag superior kategóriás szálloda várja vendégeit 2011. áprilisától a főváros déli kapujában, Ráckevén. A 20 standard és 5 superior lakosztályt kínáló hotel a Duna-parti település egyik legszebb részén, a Tókert városrész ligetes-parkos környezetében, az 5 hektáros Aqualand komplexum területén fekszik.
A wellness menüket is kínáló étteremmel, továbbá egy később átadásra kerülő 150 fős konferenciateremmel is rendelkező ház fejlesztésével a belföldi magánszemély tulajdonosok a minőségi turizmus többnapos fogadásának feltételeit teremtették meg a komplexumban.
A ház megnyitása egy többéves, többlépcsős fejlesztésre tette fel a koronát. 2005-ben nyílt meg a gyerekes családok körében kedvelt, óriáscsúszdát, szabadtéri vízi élményeket kínáló Aqualand. Hozzá 2008-ban csatlakozott a fedett fürdő, medencecsarnokában termálvizes ülő és élménymedencével, 4 sávos úszómedencével. Az élményfürdő vize még ugyanabban az évben gyógyvíz minősítést nyert, erre az adottságra alapozva a létesítmény wellness szolgáltatásokkal bővítette kínálatát. Vitál Zónájában aromaterápiás gőzfürdő, illóolajos és gyógynövényes szaunák, hangterápiás tepidárium fűtött kőágyakkal, Kneipp-taposó kényeztet, a palettát frissítő, svéd-, thai, illóolajos masszázsok választéka egészíti ki, melyet a szálloda vendégei is igénybe vehetnek.
Az ugyancsak az idei szezon folyamán átadásra kerülő 1,5 hektáron elterülő, 140 személyes, lagúnákkal körülvett, 30 lakókocsibeállóval rendelkező termálkempinggel és faházas villaparkkal válik teljessé a 2005 óta kiépülő unikális és komplex turisztikai attrakció, mellyel a tulajdonosok immár több napra is fogadni tudják a minőségi turizmusra vágyó vendégeket.
Cím: 2300 Ráckeve, Termál sétány 1.
E-mail: rezervacio@termalhotelrackeve.hu .
További információ: http://www.termalhotelrackeve.hu .
Az élményfürdő honlapja: www.aqua-land.hu .
A HOTEL TERMÁLKRISTÁLY AQUALAND A FACEBOOK-ON
Négycsillagosként született újjá a Hotel City Inn
A Corvin Sétány kapujában fekvő, korábban háromcsillagos Hotel City Inn teljes rekonstrukción átmenve 2011 tavaszától immár négycsillagosként, kibővített szolgáltatáspalettával és megnövelt szobaszámmal várja a szabadidős turistákat, üzleti utazókat és corporate ügyfeleket.
A fejlesztések nyomán a Futó utcai homlokzati épülethez L-alakban kapcsolódó hatemeletes szárnyban a ház további lakóegységekkel immár 66 – közülük 33 superior – szobásra bővült. Így a belvárosi csoportjaik elhelyezéséhez alkalmas helyszínt kereső utazási irodák igényeit is jobban kiszolgálhatják. A szálloda továbbá a céges partnerek érdeklődését máris felkeltett 140 fős konferenciateremmel és egy kisebb wellness részleggel is gazdagodott. Megszépült a szálloda lobbyja is, a megnövelt szobaszámot egy új lift is segíti kiszolgálni.
A Futó utcai front szobáit is korszerűsítették, s bár a két szárny összenyitásával elveszett néhány standard szoba, az átépítés során összenyitható szobákkal, apartmanokkal és mozgássérült lakóegységekkel tovább bővült a hotel szobatípusainak száma. Ezeket, akárcsak az új szárnyban kialakított nagyobb alapterületű, trendi berendezésű, 100/210-es méretű ágyakkal, laptop méretű széffel és nagyképernyős LCD-tévével rendelkező szobákat superiorként kínálják, így partnereiknek nemcsak szolgáltatásban, árban is szélesebb kínálatot tudnak nyújtani.
A szálloda egyediségei közé tartoznak az új szárny egyes szintjein helyet kapott sarokkádas, nappali felé nyitott fürdőszobás romantik superior szobák.
Az utcai oldal legfelső szintjén egy infa- és finnszaunát, hatszemélyes jakuzzit, kisebb pihenőteret és nyáron napozóteraszt kínáló wellness részleget is kialakítottak. Az udvari szárny kertjében pedig még egy kisebb gyermekjátszó is elfért.
Cím: 1082 Budapest, Futó utca 55.
E-mail: sales@cityinn.hu .
További információ: http://www.cityinn.hu .
Apartmanház a Grund mellett: Fraser Residence Hotel Budapesten
Molnár Ferenc nyomdokain, a Pál utcai fiúk egykori grundja mellett, a józsefvárosi Nagytemplom utcában 2011. március végétől már fogadja vendégeit a Fraser Residence Budapest, a szingapúri székhelyű Frasers Hospitality első kelet-európai egysége. A szállodák és bérelt lakások előnyeit egyesítő Fraser Residence 51, egy, két és háromszobás apartmant kínál vendégeinek, ötvözve a szállodák és az apartmanházak előnyeit a VIII. kerület megújuló részében.
A Residence további különlegessége, hogy alkalmazottai gondoskodnak a legapróbb részletekről is, legyen szó a növények gondozásáról, a díszhalak etetéséről, vagy a vendég kedvenc teájának beszerzéséről. A business apartmanház mindezek mellett kontinentális reggelit kínáló reggelizőtermet, 15 személy befogadására alkalmas tárgyalóteremet, koktélpartira is használható teraszt és egyéb üzleti szolgáltatásokat is kínál.
A budapesti hotellel 14 tagúra nő a Fraser európai hálózata (9 Londonban, 2 Skóciában, 2 pedig Párizsban muködik).
Cím: 1082 Budapest, Nagytemplom u. 31.
E-mail: sales.budapest@frasershospitality.com .
További információ: http://budapest.frasershospitality.com/ .
Megnyílt a Bohém Art Hotel Budapest Belvárosában
Március harmadik hetében, a Molnár utca 35. szám alatt megnyílt Budapest legújabb, négycsillagos belvárosi szállodája. A Váci utcától és a Dunaparttól 50 méterre fekvő Bohém Art Hotel már nevében is megelőlegezi azt az egyedi hangulatot, mely kiemeli a boutique vagy design hotelek közül. A 60 szobás ház a luxus design szállodákat tömörítő Epoque hotelek Avantgarde Superior kategóriájába tartozik. A hip hotelként pozícionált hotel az egykori Szénássy Körzőgyár épületének újjáértelmezésével jött létre, s az építkezést megelőző időszakban egy közkedvelt alternatív galériának adott otthont.
E gyökerekre emlékeztetnek többek között a szálloda közösségi tereiben és lakóegységeiben mindenhol jelenlévő kortárs alkotások is, melyek egytől-egyig fiatal magyar képzőművészek tehetségét dicsérik. Nevük nemcsak a képek szignóin látható, de a folyosók falain is bordűrként futnak végig, a szálloda honlapján pedig az alkotókról és műveikről szóló információk is megtalálhatók.
A művészettel való szoros kapcsolat, a bohém életstílus közvetítése, valamint a történelmi tradíciók megőrzése adja a hotel legfőbb egyediségét. Ennek megfelelően különféle hangulatú szobatípusok közül válogathatnak a vendégek: például az ún. Art & History lakosztályok az egykori Körzőgyár enteriőrjében kaptak helyet, boltíves kialakításukkal, kortárs designjukkal a múltat és a jelent egyesítik magukban.
Ezen kívül mind a Bohem Classic és Superior, mind a Bohem Sweetheart szobáknak, valamint a Bohem Hip Suite-eknek megvan a maguk egyénisége, melyet nem utolsó sorban a bennük elhelyezett kortárs műalkotásoknak köszönhetnek. Az egyedileg tervezett és magas minőségben gyártott beépített bútorok mellett az LCD TV és Pay TV, ingyenes Wifi, egyedi légkondicionáló, hajszárító, laptop méretű széf, minibár alaptartozéka valamennyi szobatípusnak, a nagyobb alapterületű lakóegységeket kifinomult vonalvezetésű design ülőbútorok teszik még komfortosabbá.
A hotel büféreggelit kínál vendégeinek, mely a fényfestéssel különlegessé varázsolt reggelizőben fogyasztható el.
Cím: 1056 Budapest, Molnár u. 35.
E-mail: bohem@bohemarthotel.hu .
További információk: www.bohemarthotel.hu .
Bővítik az esti díszkivilágítást Budapesten
Az újpesti Károlyi szobor, a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga is díszkivilágítást kap sok más középület és köztéri műalkotás mellett a Fővárosi Közgyűlés 2010. november 24-i döntése értelmében. Az indoklás szerint Budapest kiemelkedően szép esti díszkivilágítása nem csak költség a főváros számára, hanem turisztikai bevételt is hoz, és – nem mellékesen – a város éjszakai panorámája díszkivilágítás nélkül élvezhetetlen lenne.
A megvilágítandó alkotások, illetve közterületek között van az I. kerületi Horváth kertben a 2010 szeptemberében felavatott Déryné szobor, a Szarvas téri Kitelepítettek emlékműve és a Szilágyi Dezső téren álló Petz Samu kút. A IV. kerületben díszkivilágítást kap gróf Károlyi István szobra a Szent István téren, a trianoni döntés következményeinek emléket állító, nemrégiben újraavatott Anyai fájdalom szobra, valamint a református templom.
Kivilágítják esténként az V. kerületi Fővám tér, a Március 15-e tér, a Károly körút, továbbá a Kálvin téri metrókijárók is "díszítő jellegű" világítást kapnak. A VII. kerületi Kazinczy utcai ortodox zsinagóga is díszkivilágítást kap, ahogy a VIII. kerületi Baross Gábor szobor, a IX. kerületi Csarnok tér és a XII. kerületi Sota Rusztavelli-szobor a Virányos úton.
Megújult a városligeti Vajdahunyadvár belső sétánya
Befejeződött a XIV. kerületi Vajdahunyadvár belső sétány burkolatrekonstrukciója.
A másfél hónapig tartó munkálatok során a kivitelező mintegy 150 méteren elbontotta a teljes pályaszerkezetet, 100 méteren átépítette az út víztelenítésére szolgáló csatornát, majd a szakasz természetes kőburkolatot kapott.
A felújítás a Fővárosi Önkormányzat által 2005-ben indított Podmaniczky útfelújítási program keretében zajlott, a kivitelezési munkákat a Vianova 87 Közmű- és Útépítő Zrt. végezte. A Podmaniczky Program kezdete óta 2010 késő őszéig a főváros kezelésében lévő 1000 kilométernyi úthálózatból több mint 480 kilométer hosszú elhasználódott útpályát cseréltek ki a szakemberek.
Rekreációban és medical wellnessben erősít a bánki Tó Wellness Hotel
Folyamatban van a 3 csillagos, bánki Tó Wellness Hotel szálloda uniós forrással is támogatott fejlesztése. A jelenleg 36 légkondicionált lakóegységgel, wellness részleggel, 100 fős étteremmel, továbbá négy rendezvényteremmel rendelkező szálloda a megnövekvő vendégigények kiszolgálása, illetve meglévő versenyelőnyének megtartása érdekében döntött a nagyszabású beruházás mellett. Ennek részeként egy új hotelszárnnyal bővül az épület, ezzel 58-ra emelkedik a szobaszám. Konferenciatermük befogadóképessége 70-ről 100 fősre bővül, az étterem kapacitása pedig 100 személyesről 150 személyesre. Utóbbi látványkonyhával is gazdagodik.
A kapacitásbővítésen kívül a fejlesztés fontos célja a szolgáltatások bővítése, mely a rekreációs és sport-, illetve medical wellness kínálat gazdagítását szolgálja. A szálloda, tóra panorámás parkjában tenisz- és lengőteke-, streetball- és épített magaskötélpálya létesül. Kültéri óriás sakktáblával is színesítik a szabadidős választékot, s a gyermekes családokra gondolva játszóteret is építenek. Wellness részlegük medical wellness szolgáltatásokkal, iszapkezelő berendezéssel, hidroterápiás gyógykádakkal, külső finn szaunával és alternatív terápiás kezelőrészlegekkel bővül. Többek között fényterápiás és sókabint is kialakítanak. A fejlesztés részeként beltéri úszómedence is épül.
A több mint félmilliárd forint értékű beruházás az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a tervek szerint 2011. októberének végére.
A38-négyszázmillió forintos kulturális beruházás
Üzemel Budapest új kiállító- és előadóterme, a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó A38 Hajó mellé csatolt úszómű.
A mintegy 50 méter hosszú, 11 méter széles, és négy méter belmagasságú, 60 centiméteres merülésű építmény az A38 hajón keresztül közelíthető meg négy hídon keresztül, amelyek közül a főbejáró-híd alkalmas a fogyatékkal élők biztonságos közlekedésére is. A művészdereglyéhez egy európai szabványoknak megfelelő kishajó- és vízibusz-kikötőt is építettek. Az úszómű megépítésének fontos oka volt, hogy így nagyszabású, szervesen összefüggő, komplex kulturális eseménysorozatokat hozhat létre a szolgáltató.Az A38 Hajó 2003. április 30.-án nyílt meg, és az elmúlt hét év alatt Budapest egyik legfontosabb kulturális központjává vált. A hajó a megnyitása óta jelentősen kinőtte a rendelkezésre álló teret: az eddigi hét és fél év alatt megrendezett több mint kétezer kulturális rendezvény bebizonyította, hogy elodázhatatlan a bővítés.
A mintegy másfél évig tartó beruházás költségeinek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából származó vissza nem térítendő támogatás, 300 millió forint fedezte, 15 százalék volt az önrész. A dereglye főtermét kiállítások megrendezésére, filmvetítésre, előadások megtartására tervezték, emellett kép- és hangfelvételek készítésére alkalmas stúdió és irodák kaptak helyet rajta.
Átadták Budapest legújabb sétálóutcáját
Szeptember 17-én adták át a gyalogosoknak a Baross utca sétálóutcává átalakított Kálvin téri torkolatát. A beruházás a négyes metró felszíni munkálatainak része. Az új sétálóutca az V. kerületi Főutcához kapcsolódik, amelynek a Kálvin tér másik oldalán, a Kecskeméti utcánál van az egyik vége.
Az átadás alkalmából Becker László, a Főpolgármesteri Hivatal főmérnöke, Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere és Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere tartott sajtótájékoztatót a Baross utcában. Becker László elmondta, hogy a Podmaniczky Program része a Budapest Szíve program, amely a belső városrészek tehermentesítését, revitalizációját foglalja magában. A program célja, hogy a történelmi városközpont kereskedelmi, igazgatási és kulturális központi szerepét erősítsék.
A középtávú cél a Kiskörúton belüli terület teljes lezárása az átmenő autósforgalom elől, amit így visszakapnának a gyalogosok, a városlakók, a turisták, és nem utolsó sorban a kiskereskedelem is. A forgalomcsillapítás, a belvároson áthaladó menekülőforgalom mértékének csökkentése csak a kapcsolódó, Nagykörúton belüli és kívüli, belváros felé irányuló forgalom csillapításával képzelhető el hatékonyan.
Ma már a Kálvin tértől egészen a Lőrinc pap térig lehet sétálóutcán közlekedni Józsefvárosban. A napokban készült el a Mária utca, amely az átalakítását követően vegyes, csillapított forgalmú lett, ahogy hamarosan a Bródy Sándor utca is azzá válik. Ám a sétáló utcák száma tovább gyarapodik: hamarosan a már meglévő útvonalhoz csatlakozik a Gutenberg tér, a Horánszky, a Kőfaragó és a Gyulai Pál utca is. Mindezek mellett egy program indul a műemléki védettségű paloták díszkivilágítására is, így nem csak az utcák szépülnek meg, hanem az épületek is régi pompájukban ragyoghatnak – tette hozzá Kocsis Máté a budapest.hu beszámolója szerint.
Megnyílt az Achat Premium Hotel Budapest
Szeptember 1-jén megnyílt Budapest legújabb szállodája, a 4 csillagos ACHAT Premium Hotel Budapest, a német ACHAT szállodalánc első magyarországi hotelje a Hungária körút X. kerületi szakaszán.
A modern design hotel 130 hangszigetelt és légkondicionált szobát, valamint 5 kétszintes maisonette lakosztályt kínál. A szobák alapfelszereltségéhez WLAN internetkapcsolat és íróasztal is tartozik. A kényelmet a kisebb alapterületű business szobákban ingyenes ásványvízbekészítés, a nagyobb méretű comfort szobákban kávé- és teafőző berendezés szolgálja.
A 120 vendég fogadására alkalmas étterem, a Bistorante a magyar és német konyha remekeit ajánlja.
Rendezvényekre a szálloda három légkondicionált, multifunkcionális termet kínál a variálhatóság lehetőségével 150 m2-en 150 főig.
További információk: www.achat-hotels.com
Megnyílt a Gellért-hegyi Sziklatemplom fogadóközpontja
Ünnepélyes keretek között adták át a Gellért-hegyi Sziklatemplom pálos fogadóközpontját Budapesten.
Olaj Dávid projektgazda a fogadóközpontról elmondta: céljuk, hogy megismertessék mindenkivel a sziklatemplomot. Ehhez három feladatot kell teljesíteniük: egyrészt a turistákat minél hatékonyabban kell informálni, melynek érdekében hét nyelven kaphatnak hordozható hangfelvételeket, azaz audioguide-okat a templomról. Ide tartozik, hogy képernyőkön és kivetítőkön a pálos rendről és a sziklatemplomról láthatnak filmeket az érdeklődők.
Második feladat a templombeli hitélet elmélyítése. A fogadóközpont segíti, hogy a misék alatt annak szolgáltatásait vehetik majd igénybe a turisták, így nem zavarják a szertartásokat.
Harmadik cél, hogy "a templom újra egyfajta lelki központtá váljon". A próbaüzemnek az elmúlt napokban kedvező fogadtatása volt a turisták részéről. A beruházás mintegy 58 millió forintba került, melyhez a pálos rendnek 15 százalékos önrészt kellett adnia, a fennmaradó részt az állam és az európai uniós pályázat elnyerése biztosította.
Felújították a királyréti és kemencei kisvasutakat
Az Ipoly Erdõ Zrt. 350 millió forintból felújította hazánk két legismertebb kisvasútját, a Királyréti Erdei Vasutat és a Kemencei Erdei Múzeumvasutat, az uniós forrást 60 millió forintos önrésszel kiegészítve.
Magyarország elsõ kisvasútján, a Királyréti Erdei Vasúton 270 millió forintos fejlesztés történt. Ez magában foglalta a kismarosi végállomás átépítését, információs központtá alakítását és berendezését, egy kocsiszín létesítését, a Kismaros-Hártókút állomások közötti pályaszakasz felújítását, egy luxust kínáló rendezvénykocsi, valamint egy közönségkedvenc motorkocsi megépítését. A százéves Kemencei Erdei Múzeumvasút 80 millió forintos fejlesztéssel ünnepelhette születésnapját. Felújították és múzeummá alakították az évszázados vasúthoz tartozó kovácsmûhelyt és a régi kocsiszínt, kerítést építettek, és rendezték a zöldfelületet is.
A térség életéhez mindig is szervesen kapcsolódtak a kisvasutak, hiszen egykor a Börzsöny mintegy 200 kilométeres erdei vasútjára épült a fa- és kõszállítás. A nyomvonalnak mára csak töredéke maradt meg, az erdészek által mûködtetett kisvasutak ma már a turizmus környezetbarát eszközei. Az erdõgazdaság uniós források bevonásával megvalósított közcélú fejlesztéseinek nagyságrendje ezzel a projekttel együtt meghaladja a 1,5 milliárd forintot.
Az Ipoly Erdõ Zrt. további uniós pályázatainak eredményeként a Nógrád megyei Hollókõn, Rimócon, Szendehelyen, Diósjenõn és Nyírjesen 570 millió forintból valósulnak meg ökoturisztikai beruházások, a Pest megyei Kemencén és Bernecebarátiban 80 millió forintos ráfordítással épülnek majd erdei iskolák.
Megnyílt az Eurostars Budapest
Megnyitotta kapuit a spanyol Eurostars hotellánc hazai “úttörõ” szállodája az egykori úttörõ áruház helyén, a belvárosban, Eurostars Budapest Center Hotel**** néven.
A Forma 1-re nyíló, négycsillagos superior szállodában 175 szobát alakítottak ki, 166 standrad kétágyas, 6 junoir lakosztály és 3 elnöki lakosztály várja vendégeit a Kossuth Lajos utca és a Reáltanoda utca között.
A szálloda szobáinak kialakítása divatos formatervezési trendeket követ, a koncepció kialakításakor elsõdleges szempont volt Budapest, mint a vizek fõvárosának hangsúlyozása. Minden szoba parkettázott, klimatizált, és minibárral, szobaszéffel, telefonnal, LCD televízióval valamint wifi internetcsatlakozási lehetõséggel felszerelt.
Az elsõ emeleten található 3 rendezvényterem, összesen 225 négyzetméter alapterületen.
További információ: www.eurostarsbudapestcenter.com
Szeptemberben nyit a Nobu Budapesten
A Nobu étteremlánc 22., Közép-Európában azonban első egysége nyílik meg Budapesten, várhatóan szeptember első hetében. A Nobu Budapesten is a japán-dél-amerikai fúziós konyhát fogja megvalósítani, ötvözve Hollywoodot és a gasztronómiát – mondta az étterem sajtótájékoztatóján Andy Vajna, a tulajdonosok egyike. Azonban az étterem nem csupán az elit rétegekre gondol, étlapjáról többféle közönségnek kínál magas minőséget. Nobuyuki Matsuhisa, a Nobu-lánc névadó séfjének első vállalkozása, a Beverly Hills-i Matsuhisa bekerült a világ tíz legjobb étterme közé, a Nobu első tagja pedig azonnal a legjobb új étterem lett az USA-ban. A lánc több tagját – a londoni, a Berkeley St., a Las Vegas –it, illetve a Matshuhisát – Michelin-csillaggal is jutalmazták, Nobut pedig a James Beard Alapítvány többször is Kiemelkedő Séf címmel díjazta, a tavalyi Madrid Fusion-ön pedig bekerült az évtized legbefolyásosabb séfjei közé. Saját remekműve, a fekete tőkehal miso-ban mindenképpen rajta lesz a budapesti étlapon, de a helyhez igazodva libamáj-specialitások is kóstolhatók majd nála, és nem tartja kizártnak a magyaros inspirációt sem. A magyar borokat szeretné alaposabban megismerni és mindenképpen felveszi őket a borlapra, majd a későbbiekben pedig többi éttermében is szerepeltetni fogja a legjobbakat. A Nobu nyitása az országimázs szempontjából is fontos lépés és tovább erősíti hazánk turisztikai és gasztronómiai vonzerejét.
A MICE-piacra készül Százhalombatta: folyamatosan újul meg a Hotel Training
Százhalombatta városa, mely a konferenciaturizmust tekinti az egyik fontos gazdasági kitörési pontnak, megvásárolta a belvárosi, a Szent István tér közvetlen közelében fekvõ Hotel Traininget. A háromcsillagos üzleti szálloda rekonstrukciójának elsõ ütemeként a közelmúltban megújultak a 62 lakóegységes ház – köztük 12 apartman – második emeleti szintjeinek szobái, valamint a hotel lobbija. A szállodához igényesen kialakított étterem és hangulatos terasz is tartozik. A felfrissülést kényeztetõ wellness & spa részlegük biztosítja. Különleges, fény és hangterápiával kombinált, Holt-tengeri és wieliczkai sóból épített sókamrájuk pedig tavaly óta újabb egészségturisztikai szolgáltatással gazdagítja a hotel kínálatát.
A tervek szerint szintenként haladva folytatják a szállodai szobák felújítását, annál is inkább, mert az EU-s pályázati támogatással megújuló városközpontban egy vadonatúj konferenciaközpontot adtak át idén májusban, a szálloda tõszomszédságában. A rendezvényekre érkezõ vendégeknek így a közvetlen közelben tudnak színvonalas szállodai elhelyezést biztosítani.
További információk: www.hoteltraining.hu
A jövő év első hónapjaiban új konferenciaközpont nyílik Budapest kapujában
Jó ütemben halad az AMARENA Conference Center építkezése. A Törökbálinti-tó mellett 170 hektáron megvalósuló TÓPARK városközpont részeként épülő egyedi konferenciahelyszín májusban érte el szerkezetkész állapotát, így várhatóan 2011. első negyedévében egyedi koncepciójú, rendhagyó építészeti megoldásokat alkalmazó új konferenciahelyszínnel gazdagodik a főváros környéke.
A 3000 négyzetméteres létesítmény több mint 1000 fő egyidejű befogadására lesz képes, üzleti események, tudományos konferenciák, társasági és kulturális események rendezésére egyaránt alkalmas lesz. A 12 variálható méretű terem többsége természetes fénnyel, a közel 6 méter belmagasságú plenáris terem és 2 szekcióterem teraszkapcsolattal is rendelkezik. A földszinti kiállítótér kiváló helyszín autó- vagy egyéb termékbemutatókra, tudományos és vállalati konferenciák kiállításaira. Emellett teljes körű rendezvényszolgáltatás, a legkorszerűbb audiovizuális eszközök és akár 8 tolmácsfülke elhelyezésére is alkalmas, panorámaablakos stúdióhelyiség biztosítja a létesítmény technikai hátterét.
A közel 1,5 km hosszú, 7 hektáros tóparti sétány és park is corporate és családi rendezvények egyedi helyszíne lehet. A rendezvényekre érkezõk az 500 állásos parkolóban tehetik le autóikat.
További információk: www.amarenaconferences.com
Látogatható a Skanzen nyolcadik tájegysége!
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2010. június végén ünnepélyesen megnyitották az európai uniós támogatással megvalósított fejlesztési program utolsó elemét, az Észak-magyarországi falu tájegységet. Ezzel az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt kulturális projektjei közül elsőként a Skanzen Örökség Program valósult meg. Az új tájegység a múzeumi bemutatás minden korábbinál szemléletesebb, közvetlenebb, interaktívabb módszereit alkalmazza, azzal a nem titkolt céllal, hogy a 21. század emberének is élő tapasztalatként adhassa át a Palócföld paraszti örökségét, egy, a szükségben is leleményes vidék mindennapi tudását.
A Skanzen nyolcadik tájegysége az Ipoly és a Bodrog közötti, folyóktól szabdalt hegyvidéki terület: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és a történeti Gömör 19-20. századi paraszti kultúráját, elsősorban építészetét és lakáskultúráját mutatja be. Főként a szegény és középparaszti rétegekre koncentrál, de megjeleníti a kisnemesi utódok, vándoriparosok (teknővájók, drótos tótok), az Alföldön és Dunántúlon mezőgazdasági idénymunkát vállaló summások és az uradalmakba egész évre kötött bérért elszegődő cselédek életvitelét is. A tájegységben – a Skanzen eredeti küldetése szerint – többségükben az eredeti helyükön elbontott, majd a múzeumban újra felépített autentikus épületek állnak, amelyek belső tereiben, az enteriőrökben közel ötezer pontosan elrendezett műtárgy teszi megtapasztalhatóvá a falusi élet egykori eseményeit. Minden tárgyat aprólékos kutatás választott ki, mindegyiket egy-egy személyes történet hitelesíti.
A látogatói élmény az új tájegységben minden érzékszervre kiterjed. A műtárgyakhoz itt ezer olyan demonstrációs tárgy társul, amelyeket a látogató kézbe vehet és kipróbálhat. A házakba betérő érdeklődő perkupai lakodalmas zenét vagy nógrádi dudaszót hallgathat, megrajzolhatja családfáját, megfigyelheti a disznóvágás, a novaji nagykalács vagy az erdőhorváti perec sütésének mesterfogásait, de leheveredve próbára teheti a filkeházi ágyat, vagy a használatba vehető bútorok bármelyikét.
A tájegység szélén álló Magtárban berendezett Nyitott Muzeológiai Műhely igyekszik a Skanzen látogatóiban is felébreszteni a bennük szunnyadó muzeológust. Itt és a Műhely mobil munkaállomásain megismertetik az érdeklődőket a műtárgyvédelem otthon is alkalmazható alapvető szabályaival, a tárgyfelismerés és -meghatározás technikáival, a tárgytisztítással, helyreállítási módszerekkel, a tárgy- és dokumentumkonzerválás, digitalizálás gyakorlati teendőivel. Hiszen a tudás, ami lehetővé tette az észak-magyarországi tájegység dokumentációjának felépítését, könnyen segíthet egy digitális családi fotóarchívum rendezésében is.
Az erre a vidékre jellemző, különleges lakhatási megoldásokat példázzák a pinceházak, más néven barlanglakások. A múzeumban felépült, Sárospatak közeléből származó cselédház és berendezése egyedülálló újdonság a Skanzenben. A házban bemutatott négy időszak: 1900, 1930, 1980-as évek és a 2000 körüli állapot zsúfoltságról, zománcos öntöttvas edényekről és a fürdőszoba megjelenéséről is beszámol.
A Skanzen Örökség Program fejlesztéseire a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2 milliárd forintnyi uniós forrást, az Oktatási és Kulturális Minisztérium pedig fenntartóként további 222 millió forintot biztosított. Ebből az Észak-magyarországi falu tájegységre 617 millió Ft-ot fordítottak. A teljes Skanzen Örökség Program a szerződés aláírásától, 2008. április 4-től számított 26 hónapon belül fejeződött be.
További információ: www.skanzen.hu
Megnyílt a második Zara Hotel Budapesten
2010. június közepén megnyitotta kapuit a Continental Hotel Zara, a Zara szállodalánc második budapesti szállodája. A négycsillagos design hotel Budapest történelmi belvárosában a szecesszió és a modern belsőépítészet elemeiből kialakított egyedi stílust képvisel. A legendás Hungária Fürdő egykori épületében megnyílt szálloda 272 szobája - melyből 9 lakosztály - szélessávú internet elérhetőséggel, személyre szabott és business szolgáltatásokkal várja vendégeit. Öt jól felszerelt konferenciaterem, mélygarázs, Boutique Spa, wellness- és fitness-részleg, teraszos étterem, galéria kávézó, lounge bár, belső udvarok és panoráma tetőkert szolgálja a vendégek kényelmét.
A hotel kiváló francia konyhás design étterme, az Araz (a Zara szó visszafelé) 151 vendég befogadására alkalmas. Az étlap a múlt század polgári éttermi kínálatot idézi, de a mai, trendi nemzetközi ételkülönlegességek sem hiányoznak róla. A koktélbár, a korhűen helyreállított főbejárat felett elhelyezkedő galéria kávézó és a corporate lounge együttesen kínálkoznak a társasági élet színteréül. A Continental Hotel Zarában megnyíló Superior Boutique Spa a budapesti hotelek egyik legnagyobb és legkorszerűbb felszereltségű wellness- és fitness-részlege.
A konferenciaszervezés igényeit szolgálja ki az öt rendezvényterem, melyek együttes befogadóképessége eléri a 400 főt. A szálloda mélygarázsa 110 gépkocsit fogad.
A tervezők igyekeztek a lehető legtöbbet megőrizni a nagymúltú fürdőből, többek között a márvány- és üvegmozaik borítású, eozin csempével díszített fürdőcsarnokot. A belső teret eredeti, bécsi szecessziós stílusában állították helyre. Eredetiek maradtak a bejárat feletti felirat Zsolnay-kerámia betűi, és megújult a homlokzat is: a golyónyomokat eltüntették, a domborműveket pedig renoválták.
A Zara-lánc korábban megnyílt tagja, a Boutique Hotel Zara, 2006-ban nyílt meg Budapest szívében, a nyüzsgő belvárosi sétáló-vásárló utca: a Váci utca, valamint az élményt adó Vásárcsarnok és a felújított Szabadság híd közelében. Amellett, hogy kiváló közlekedési csomópontban fekszik, a városközpont elegáns üzletei, vonzó kávéházai, éttermei, szórakozóhelyei, a híres Gellért Fürdő és egyéb turisztikai attrakciók övezik. A hotel a „lifestyle” stílusú szállodák egyik első magyarországi képviselője volt.
További információk: www.continentalhotelzara.com/hu/
Bemutatkozott a szigethalmi Emese Park
Július 15-én sajtótájékoztató keretében mutatták be az Emese Parkot és annak legújabb létesítményét: a központi épületet, amelyet az egykori hatalmas, 1000 m2-es betonhangárból alakítottak át hangulatos, XI. századi középkori csarnokká. A 130 millió forintból megvalósult lovagterem 90 százalékát EU-s pályázaton nyert támogatásból finanszírozták.
A csarnokban a honfoglalás korát bemutató régészeti kiállítás fogadja a látogatókat, ugyanott lehetőség nyílik kisebb-nagyobb rendezvények tartására, középkori ételek kóstolójára, históriás ének-zene és korabeli táncok bemutatására is.
A Park üzemeltetői idén is pályáztak, és a mintegy 80 millió forintos támogatást a területen lévő kiszáradt tó és annak környezete revitalizálására fordítják. Tervezik a park bejáratánál egy fogadóépület, valamint a csarnok előtti területen több korhű kis műhely létrehozását is.
Az Emese Park hétfő kivételével 10-től 17 óráig fogadja a látogatókat. Évente több alkalommal fesztiválokra is sor kerül: idén szeptember 11-én Viking találkozóra várják az érdeklődőket, de rendeznek országos íjász találkozót is.
A Csepel-szigeten lévő település, Szigethalom önkormányzata az 1998 óta elhagyottan álló egykori honvédségi rakétabázis területét 2005-ben bocsátotta az 1993-ban alakult Őskultúra Alapítvány rendelkezésére, hogy ott egy középkori, élő múzeumfalut hozzon létre. A 12 hektáros terület kitakarítása után kezdték meg a régióban egyedül álló kulturális és egyben turisztikai létesítmény kialakítását, amely a X-XI. század, a honfoglalás- és egy Szent István-kori falu életét hivatott felidézni. A hatalmas, erdős területen korhű viseletekbe öltözött emberek – az Őskultúra Alapítvány tagjai – mutatják be a hajdani falu mindennapi életét, a korabeli kézművességtől, nemezkészítéstől és varrástól az állattartásig, a kovácsmesterségtől, a fegyveres harc különböző módozatainak alkalmazásától, az íjászattól a halászatig, a gyógynövénytermesztéstől az ünnepeket beragyogó táncokig, zenélésig.
Információ: www.emesepark.hu
Szőlőskert a budai Vár oldalában
Háromévi előkészítést követően ősszel szőlőt telepítenek a budai Vár oldalába. Az alig 1 hektárnyi szőlőskert a magyar borkultúrát kívánja hirdetni.
Nem újdonság ezen a környéken a szőlő. A várlejtő nyugati oldalát, ahogy a Tabán fölötti Gellért-hegy oldalát, a Sas-hegyet és a Rózsadombot is, a XIX. század végéig sokfelé szőlőskertek borították. A városvezetés elképzelései szerint, kezdetben kadarka szőlőt akartak a 0,7 hektáros területre telepíteni, egykor ebből készült ugyanis a „budai vörös”-nek nevezett, hungarikumnak számító bor. Végül más szőlőtípus mellett döntöttek, mert ez túl érzékeny, gondozása pedig drága lett volna.
A ligetes, teraszokkal tagolt kert a Vár nyugat-délnyugati lejtőjén, a Fehérvári rondella alatt lesz: egyik oldalról a Fehérvári kapuhoz felvezető gyalogoslépcső, fentről a várfal, lentről az autóút, délről a félbehagyott Raiffeisen-mélygarázs üres gödre határolja.
A Budai Vár oldalába telepítendő szőlőskert ötlete Bojár Iván Andrástól, Budapest városarculati tanácsnokától származik, a Fővárosi Közgyűlés pedig tavaly ősszel 14 millió forintot el is különített a telepítésre és a terület első négyéves fenntartására. A 0,7 hektáros területen kézi művelésű kék szőlőt termesztenek majd, a tőkéket a helyben kialakított tangazdaság diákjai fogják gondozni a Főkert felügyelete alatt. A szőlő a telepítést követően 2-3 év múlva válik igazi attrakcióvá: a tervek szerint a terület nyitott lesz a nagyközönség előtt, a látogatók még a termésből is szemezgethetnek majd.
A tanácsnok szerint évente 2,2 millió turista keresi fel a Budai Várat a Fehérvári kapun át : az annak szomszédságában kialakított szőlőskert olcsó és egyszerű marketingeszközként képviseli azt a fontos üzenetet, hogy bortermelő ország vagyunk.
Megújul a Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum – európai uniós támogatásból – kávézóval, múzeumi bolttal, új ruhatárral és pénztárral, időszaki kiállítótérrel és múzeumpedagógiai műhellyel bővül, az átadást augusztus 30-ra tervezik. A Szépművészeti és a Nemzeti Múzeum bővítésével ellentétben itt a meglévő, történelmi tereket nem érinti az építkezés.
Az új helyiségeket a tulajdonképpeni földszinten, vagyis a Kossuth tér szintjén lévő területen hozzák létre, a látogató ugyanis jelenleg a lépcsőn - a főbejárathoz - felmenve a magasföldszintre érkezik. Az új funkciók mellett előcsarnokot, új pénztárakat, ruhatárat, csomagmegőrzőt, kerékpár- és babakocsitárolót is létrehoznak, mintegy ezer négyzetméter területen. A projekt keretében valósul meg a múzeum előcsarnokának világításkorszerűsítése is. Emellett korszerű tartalomszolgáltatásra alkalmas, belső infokommunikációs rendszert építenek ki.
A beruházás tavaly októberben már elkezdődött, és mivel a közönségforgalmi területektől elzárt részeken folyik az építkezés, az intézmény szinte zavartalanul nyitva tart, miközben kialakítják az új tereket. Hangsúlyozni kell, hogy a Szépművészeti és a Nemzeti Múzeum bővítésével ellentétben a meglévő, történelmi tereket nem érinti az építkezés.
Az akadálymentesség jegyében a Szalay utca felől mozgássérült-bejáratot létesítenek, amelyen át ugyanabba az új fogadótérbe jutnak majd a látogatók, mint a megmaradó főbejáraton át, a lépcsőkön érkező társaik. A főbejárattól lefelé induló, újonnan nyíló lépcsők a jelenlegi bejárati csarnokból vezetnek majd a földszintre: a csarnokban találtak két elfalazott falfülkét, amelyek így szerencsés módon az új lépcsők kiindulási pontjai lehetnek.
A Néprajzi Múzeum a Regionális Operatív Programok pályázatán 253.805.886 Ft támogatást nyert a projekt megvalósítására. A mintegy 2500 négyzetméternyi kiállítótér és 3500 négyzetméternyi raktár klimatizálására később, várhatóan újabb pályázati források bevonásával kerül sor.
A Múzeum honlapja: www.neprajz.hu
Még 470 szállodai szobával gyarapszik Budapest az év végéig
A Colliers International megjelentette Magyarország 2010 második féléves hotelpiaci jelentését: A magyar szállodapiac 2010 első felében is érezte még a gazdasági válság negatív hatásait, ám az évtizedes mélypontot jelentő 2009-es évhez képest érzékelhető volt némi javulás. A javuló statisztikák azonban nem jártak együtt a szálláshelyek árbevételének gyarapodásával, ami leginkább a csökkenő szobaárakra vezethető vissza.
A vendégforgalom idei szerény növekedése kis mértékben javította a szállodák kihasználtságát: ez a mutató 39 százalékra nőtt az előző évi 38-hoz képest. Ezen belül az ötcsillagos szállodák kihasználtsága 53, míg a négycsillagosoké 44 százalékra emelkedett.
Pozitív fejleményként említhető, hogy a negatív előrejelzésekre rácáfolt az üdülési csekk, megadóztatása nem volt hatással a népszerűségére, továbbra is a belföldi turizmus motorjának számít. Az első öt hónapban több üdülési csekket vásároltak, mint az előző évben, és a felhasznált csekkek összege is nőtt.
A jövőt tekintve, optimizmusra adhatnak okot a szektor számára az új kormány nyilatkozatai, melyek a turizmust, mint támogatandó ágazatot jelölik meg, amelynek nagy szerepe lehet új munkahelyek létrehozásában.
Bár konkrét tervek még váratnak magukra, a szakma már többször jelezte, hogy például az iparágat érintő adókulcsok csökkentése indokolt lenne, mivel azok versenyhátrányt jelentenek az ország számára.
A fejlesztéseket tekintve is bizakodó a piac: idén eddig több új szálloda is átadásra került, Budapesten 820 új szobával növekedett a kínálat, míg az év hátralévő részében további 470 szoba átadása várható. Ezek többsége négycsillagos szálló lesz - 2008 óta a hotelek száma ebben a kategóriában 12-vel nőtt.
Budapesti szállodaátadások 2010-ben (Forrás: Turizmus Online)
Léghajóhotel a Belváros felett
A Fashion Street mellett hamarosan megkezdődik a Belváros Főutcájának legújabb projektje. Az Új Városközpont névre keresztelt beruházás a brit nagykövetség melletti háztömb helyén indul októberben.
Az "Új Városközpont" projekt terveit a londoni központú, Lord Norman Foster nevével fémjelzett Foster & Partners iroda dolgozta ki.
A tervek szerint a régi épületek helyére egy negyvenezer négyzetméteres vegyes funkciójú épület kerül. Az Új Városközpont projekt magába foglal majd mélygarázst, magas színvonalú kereskedelmi üzleteket, A+ kategóriájú irodákat, és az épületegyüttes tetején elhelyezkedő közel háromezer négyzetméteres közparkot. Az épület tetején egy léghajóként lebegő 120 szobás boutique hotelt alakítanak ki.
Az ötlet 2006-ben született meg, amikor már látható volt, hogy sikeres lesz a Fashion Street. A beruházó cég tulajdonosa, Csipak Péter szerint az építészeti terv rendkívül attraktív, merész, és Budapesten eddig még soha nem látott építészeti megoldásokat tartalmaz.
A beruházás, amelynek átadását 2013-ra tervezik, közel 145 millió euróba (több mint 40 milliárd forint) kerül majd. A beruházáshoz szükséges forrás aláírt hitelszerződés formájában már a fejlesztő rendelkezésére áll.
Csipak Péter szerint a projekt célja, hogy megvalósuljon egy budapesti álom, egy olyan épület, amelynél a fővárosiak és a turisták is szívesen fényképezkednek. Az épület álomszerűségét az adja, hogy a tetején mintegy lebegve, léghajót formázó épületrészben helyezkedik majd el a hotel. Az Új Városközpont integrálódását a Belváros életébe segíti majd, hogy az épület tetején egy több ezer négyzetméteres közparkot létesítenek, amelyhez egy high-tech üveg burkolattal ellátott sikló viszi fel az odalátogatókat.
Átadták a Prímás Pincét Esztergomban
A magyar borkultúra és borturizmus központjává alakították át az esztergomi bazilika feljárója alatt lévő 3700 négyzetméteres pincerendszert, amelyet 772 millió forintos uniós támogatással újítottak fel. A Prímás Pincének a Nagyszeminárium és az előtte lévő tér 2006-os felújítása után találtak új funkciót.
A 11 méter belmagasságú, téglaboltívekkel kirakott pincerendszerben turisztikai fogadóközpontot alakítottak ki Esztergom és a régió bemutatására. A pince alagútszakaszán bemutatják a történelmi Magyarország borvidékeit, számos válogatott magyar bor kóstolható és vásárolható. Az ital élvezetét sommelierek segítik, de a látogató egy chipkártyát is feltölthet egy összeggel, amellyel maga kóstolhatja végig a történelmi borvidékek termését. A létesítmény másik szárnyában interaktív borászati kiállítást rendeznek be egy badacsonyi gyűjtő tárgyaiból. Itt a látogatók kipróbálhatják a szőlődarálást, a préselést és megtanulhatják a lopózást.
A Prímás Pince Vinum Primatis, azaz a Prímás bora néven olyan válogatást forgalmaz, amely a magyar borászat legnívósabb termékeiből kerül ki. A központhoz étterem is tartozik, ennek Gundel Károly az igazgatója.
A komplexum az alábbi szolgáltatásokkal várja látogatóit:
Turisztikai Látogatóközpont: belépőjegyek árusítása, információ, ajándékbolt, kávézó
Kárpát-medencei Borvidékek alagútja: a főbb borvidékek bemutatása impozáns környezetben, borkóstolási lehetőséggel
Borászati Kiállítás: bemutató a borkészítés folyamatáról, az egyház és a bor kapcsolatáról
Gasztronómia: büféebéd a Prímás Pince étteremben, kávézó és terasz
Nyitva tartás: naponta 10-18 óra között, az étterem 12-23 óra között
További információk: www.primaspince.hu
Megújult a Gödöllői Királyi Kastély
1,6 milliárd forintból újult meg a műemlék értékű Gödöllői Királyi Kastély. A tavaly júliusban kezdődött felújítás legjelentősebb szakaszához érkezett: újjászületett a Rudolf- és a Gizella-szárny, mely eredetileg istállónak épült, tájképi romantikus stílusban újították fel a parkot, amelyet több tízezer növénnyel és gyönyörű kandelábersorral díszítettek, a belső tereknél pedig az eredeti burkolatok restaurálásával és kiegészítésével, a korabeli ajtókkal és ablakokkal a kastély régi pompáját hozták vissza. A projektgazdák nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, minthogy európai színvonalú kulturális központot hozzanak létre.
Magyarország legnagyobb barokk kastélyának komplex fejlesztése a Közép-magyarországi Operatív Program kiemelt projektjének keretében valósult meg. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap a teljes összeg 85 százalékát (1,457 milliárd forint) finanszírozta. A Grassalkovich Antal gróf által, 1735 után építtetett Kastély igazgatója szerint a projektnek köszönhetően Gödöllő Magyarország egyik kiemelkedő turisztikai helyszíne lett. A projekt átfogó célja a Gödöllői Királyi Kastély regionális kulturális kiszolgáló egységének revitalizációja, amelynek keretében állandó és időszakos kiállítások számára új kiállítótereket hoznak létre, amelyekben modern továbbfejlesztett kiállításokat tárnak a látogatók szeme elé.
A kibővített térrel a látogatóknak az eddigieknél is nagyobb élményben lesz része, hiszen számos túraútvonalat kínálnak a közönségnek. Lehetőség van arra, hogy egy nagy túra keretében a Kastélyt, a kertet, a színházat, a parkot is megtekintsék, de külön-külön is bejárható az összes helyszín.
A Kastély felújítása majd 20 éve kezdődött, eddig három szakasz valósult meg belőle, és 2009. július 1-jén kezdték el a negyedik szakasz munkálatait. Ennek eredményeképpen az év végére várhatóan megnyitja kapuit a látogatók előtt a kibővített muzeális tér. A nyár folyamán folyt a kert rehabilitációja, ami a tervek szerint haladt, és már átadták a látogatóknak. A Kastély épületállományának jelenleg a negyede látogatható, a fejlesztés negyedik szakaszának befejezésével ez 10 százalékkal növekedett. A felújítás során törekedtek arra, hogy a különböző korokból előkerülő falfestéseket helyrehozzák, és ahol lehet, korhű formában mutassák meg a látogatóknak.
A Gizella és a Rudolf szárny (a királyi gyermekek lakosztálya) területén időszakos és állandó kiállításokat hoznak létre. A tervek szerint lesz egy szórakoztató-foglalkoztató szoba számítógépekkel felszerelve. Ezen kívül az égszínkék tapétával díszített Mária Valéria lakosztályban, egy korabeli szalon berendezéseit és használati tárgyait tekinthetik meg a látogatók. Az egyik emeleti szobában a Horthy időszakot mutatják majd be, ahol a megfelelő színvonalú tájékoztatás érdekében lesz egy interaktív információs pont is. A Kastély történetének kevésbé fényes időszakáról, a második világháborút követő korszakról is szerveznek kiállítást, amelynek keretében a szovjet laktanya időszakát és a szociális otthon éveit mutatják be. Ebben a teremben a szociális otthon igazgatójának dolgozó szobáját jelenítik meg, valamint szovjet katonai ruházatokat és egy öltözőszekrényt tekinthetnek meg a látogatók. Ezen kívül vetítőtermet is kialakítanak, ahol plazmatévén folyamatosan korabeli, a kastélyról és a kastélyban élőkről szóló filmeket játszanak. A Rudolf szárny ad majd otthont az időszakos kiállításoknak, melyek közül az első a Herendy porcelán manufaktúra közreműködésével szervezett porcelán kiállítás lesz.
Elsősorban a csoportos látogatók számára egy „valóságos szalont” is kiépítenek, amelynek múzeumpedagógiai foglalkoztató funkciója lesz. Nem rendhagyó módon a berendezés a Kastélyban megszokott garnitúrák közül kerül ki, amelyet a látogatók is kipróbálhatnak. Tervezik továbbá, hogy kézimunka tanfolyamot is indítanak, amelyeken korabeli kézimunkák technikáit sajátíthatják el az érdeklődők. Továbbá ebben a teremben korabeli társasjátékokat is lehet majd tanulni. A Kastély alatt, a legvédettebb részen, Horthy Miklós által építtetett Horthy-bunkerben pedig a hadtörténeti múzeum kiállítását tekinthetik meg a látogatók.
Ezeken a részeken kívül rehabilitálták az Erzsébet-verandát és a rokokó stílusú sörpincét. Az átépítés során a kastélyt teljesen akadálymentesítették, a szintek között lifttel is lehet közlekedni. A kastélyhoz tartozó Lovarda és Barokk istálló várhatóan jövő télre készül el.
További információk: www.kiralyikastely.hu
A Thermal Hotel Visegrád bővítette szolgáltatásait
A szálloda területén május 1-jén megnyitott a szezonálisan működő Acapulco strandmedence és napozóterasz. A medence 0 cm-ről indulva 140 cm-re mélyül. A legkedveltebb családi medence – ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dunakanyarra – tavasztól őszig összesen 260 m2-en várja vendégeit. Szintén május elején vehették igénybe a vendégek első alkalommal a szálloda harmadik finn szaunáját, a natúr szaunát. Újdonság a 2010. április 30-án hivatalosan is megnyitott All For Dent Esztétikai Fogászat a szálloda wellness részlegén.
További információk: www.thv.hu
Budai négycsillagos szálloda nyílt
Megnyitotta kapuit a 4 csillagos, modern eleganciát kínáló belvárosi szálloda, a Regnum Residence. A szálloda a budai Ganz utcában, a Király fürdőtől és a Duna-parttól néhány perc sétára található, egyaránt közel a budai Várnegyedhez, a Lánchídhoz, a Margitszigethez és a Parlamenthez. Az újonnan épült hotel a minimalizmus stílusát követve ideális szálláslehetőséget biztosít a városi kényelmet, hangulatos és modern környezetet kereső üzletembereknek és turistáknak.
A szálloda 50 rendkívül tágas szobával várja vendégeit. A 17 superior szoba minimálisan 30m2-es, de a 33 lakosztály mindegyike 40m2-nél nagyobb alapterületű. Az 5 szintes épület minden szobája LCD tv-vel, ingyenes internet csatlakozási lehetőséggel, kávé-, teabekészítéssel és feltöltött minibárral várja a vendégeket. A szálloda mélygarázsában 40 autó parkolása biztosított.

A Hotel Regnum Residence a családok igényeit is képes kielégíteni, de a letisztult formavilággal és a business szolgáltatásokkal – melynek része többek között a 150 fős rendezvénykapacitás – elsősorban az üzleti és a corporate vendégekre rendezkedik be. Az üzletemberek számára a nagyméretű lakosztályok hosszú tartózkodásra is ideálisak. A vendégeknek kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt a szálloda pezsgőfürdője, gőzkabinja, szaunái, valamint elegáns étterme és bárja. A földszinti drinkbár és annak terasza a szálloda lakóin kívül, a környékről is várja a lazítani, beszélgetni vágyókat.
További információk: www.regnumresidence.hu
Élménypark nyílt Mogyoródon
A hét végén megnyitotta kapuit Mogyoródon a közel hárommilliárd forintos beruházással épült UniverZoo üzleti és élménypark. A létesítmény csaknem 65 ezer négyzetméteren terül el - ebből 9400 négyzetméter fedett. A parkban konferenciákat, kiállításokat, állatbemutatókat is lehet szervezni, illetve egy szolgáltató központ keretében 24 órás állatkórház, állatpatika és állatkozmetika is működik majd. Az UniverZoo egy hiánypótló beruházás, melynek célja hogy a hobbi és haszonállattartók igényét elégítse ki. Európa első tematikus, kizárólag állatokhoz kapcsolódó áruháza.
A 25 000 négyzetméteres terület helyet ad a különböző kül- és beltéri eseményeknek, a tó, az erdő és az árnyas pihenők pedig ideális helyet biztosítanak a pihenni és kikapcsolódni vágyóknak. Az UniverZoo fedett és nyitott területe ideális helyszín a különböző állattenyésztési és hobbiállat kiállítások rendezésére, alkalmas a fajtabemutatók, szakmai rendezvények, konferenciák tartására, illetve családi- és csoportos programok, események megvalósítására. A látogatók nem csak vásárolhatnak, hanem új ismeretekre is szert tehetnek, kapcsolatba kerülhetnek őshonos állatokkal, mindemellett sok-sok érdekes dolgot is láthatnak, például lópatkolást, fejést, köpülést, kenyérsütést, csónakázhatnak a tavon, horgászhatnak vagy éppen családi pikniket és szalonnasütést rendezhetnek az erre kialakított területeken. A gyerekeket izgalmas játszóházzal és szabadtéri játszótérrel, akváriummal, állatsimogatóval várják.
További információk: www.univerzoo.eu/hu
Megnyitott a budapesti Cosmo Fashion Hotel és az Alta Moda Fashion Hotel
Május 15-én megnyitotta kapuit a Mellow Mood Hotels két legújabb szállodája, ezzel bővítve a szállodacsoport eddigi kéttagú Fashion Hotels portfólióját. A négycsillagos Cosmo Fashion Hotel a Váci utcában a korábbi Domino Top Hostel helyén nyílt, a brand másik új szereplője, az Alta Moda Fashion Hotel superior, a Nádor utcában, a legújabb trendek szerint került kialakításra.

A Fashion Hotels brand ismertetőjegyei a modern elegancia, a divatos színvilág, a fiatalos stílus, a minőségi szolgáltatásnyújtás. Ezek a tulajdonságok az eredetileg háromcsillagosra tervezett Cosmo City Hotel-ben az építkezés végére fokozatosan kirajzolódtak, így utólagos döntés alapján, mint négycsillagos Cosmo Fashion Hotel fogadhatta első vendégeit, a korábbi Domino Top Hostel helyén.
A ház négy emeleten, 36 modern felszereltségű, tágas szobával várja vendégeit Budapest belvárosának szívében, a Váci utcában. A légkondicionálóval, hajszárítóval, széffel, WiFi internet kapcsolattal ellátott szobák kényelmes tartózkodást biztosítanak minden leendő vendég számára. A családosok és a hosszabb időre érkező turisták számára összenyitható szobák állnak rendelkezésre.
További információk: www.cosmohotel.hu
Az Alta Moda Fashion Hotel superior, a Nádor utcában, a legújabb trendek szerint került kialakításra. A hotel új színfolt a budapesti szállodapiacon. Egyedülálló divatélményre törekszik a legmodernebb irányvonalak szerint berendezett szobáival és a tökéletesen kidolgozott, apró részleteivel. A szállodában összesen 114 szoba található, melyek stílusosan kapcsolódnak a divat témaköréhez, hiszen a lakóegységek méretének meghatározásánál a ruhák méretezésére használt jegyek köszönnek vissza (M, L, XL).
Két speciális szobával is büszkélkedhet a szálloda: a „For Her” szoba speciális bekészítésekkel várja a hölgy vendégeket, az anti-allergén szoba pedig szintén egyedi igényeket elégít ki. A vendégek további kényelmét szolgálja a szálloda -1. szintjén található hangulatos wellness részleg.
Az Alta Moda Fashion Hotel superior két multifunkciós technikával felszerelt konferenciaterme tárgyalások, tréningek, tanfolyamok, termékbemutatók és egyéb rendezvények lebonyolítására alkalmas.
A Fashion Hotels brand a Mellow Mood Hotels egyik meghatározó márkája, így a kategória hamarosan új tagokkal bővül majd. A budapesti La Prima Fashion Hotel nyitása 2010 őszére várható, 2011-ben pedig a cégcsoport első külföldi szállodája, a La Prima Fashion Hotel Vienna is megnyitja majd kapuit.
További információk: www.altamodahotelbudapest.com/hu
Új szálloda nyílt a Blaha Lujza térnél
Az előzetes terveknek megfelelően, április 26-án megnyitotta kapuit Budapest első Courtyard szállodája a József körúton. A 235 szobás, közepes árfekvésű, négycsillagos Courtyard by Marriott Budapest City Center a hagyományos és a modern stílusokat ötvöző, szépen felújított homlokzatú épületben fogadja vendégeit. A szálloda – amely Pest legforgalmasabb közterén, a napi 300 ezer fős átszálló gyalogosforgalmat bonyolító Blaha Lujza téren létesült - könnyen megközelíthető a repülőtérről és a város legnevezetesebb látnivalóitól.
A tágas 198 deluxe szoba, 19 superior szoba és a 18 lakosztály kialakításánál minden olyan részletet figyelembe vettek, amely biztosítja a vendégek számára a nagyfokú kényelmet és a technikai újdonságokat. A Marriott lánc új budapesti szállodája elsõként kínál majd a szokásosnál közel kétszer nagyobb szobákat, amelyek akár több hónapos tartózkodásra is alkalmasak lesznek. A szálloda az 543 nm-es külön konferenciaszinten 7 rendezvényteremmel és egy bálteremmel rendelkezik, melyek együtt összesen 450 fő befogadását teszik lehetővé.
A szálloda különlegessége, hogy a vendégek feltöltött minibárok helyett egy delikátesz üzletből válogathatják össze a nekik tetsző árukat a szobájukban álló hűtőjükbe. Az Oléo Pazzo Mediterrán Bisztró reggelivel, ebéddel és vacsorával, míg a Grab ’n’ Go Shop, önkiszolgáló bolt a hét minden napján, 24 órában várja a vendégeket.
A hotel közvetlen közelében 6000 négyzetméteres kiskereskedelmi központ nyílik Europeum néven, amely – a kínálat minősége alapján – elsősorban a felső-középkategóriát célozza meg.
Cím: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3-5.
www.marriott.com/hotels/travel/budcy-courtyard-budapest-city-center
Májustól fogad vendégeket a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő hotel
2010. májustól fogadja vendégeit a hatemeletes, 80 szobás, 160 férőhelyes Royal Park Boutique Hotel Budapesten, a Keleti pályaudvar szomszédságában található Nefelejcs utcában. A négycsillagos butik szálloda elhelyezkedése és szolgáltatásai alapján elsősorban egyéni üzleti utazókat és városlátogató vendégeket céloz meg. A szálloda mélygarázzsal, lobby bárral és egy tágas étteremmel rendelkezik. Az étteremhez fedett terasz is tartozik, ahol nemcsak a szálloda vendégei, hanem az utcáról betérők is kellemes hangulatban fogyaszthatnak finom ételeket. A Royal Park Boutique Hotel szolgáltatásai között 24 órás recepció, szobaszerviz, reptéri transzfer, autóbérlés, programszervezés is szerepel. A szálloda teljes területén ingyenes internetcsatlakozási lehetőség áll a vendégek rendelkezésére. A vendégszobák stílusára a friss, fiatalos, lendületes élénk színek a jellemzők.
A szálloda üzemeltetője az NRD Hotels and Resorts, amelyhez Budapesten négy szálloda tartozik: a háromcsillagos King’s Hotel, a négycsillagos Golden Park Hotel, a négycsillag superior besorolású Soho Boutique Hotel és az ötcsillagos Queen’s Court Hotel and Residence.
Cím: 1078 Budapest, Nefelejcs u. 6.
További információk: www.royalparkhotel.hu , www.nrdhotels.com
Befejeződtek a visegrádi Silvanus Konferencia- és Sporthotel felújítási munkálatai
A Dunakanyar egyik legszebb fekvésű, a visegrádi Fellegvár szomszédságában épült szállodájában 2009. október 15-én fejeződtek be az átfogó felújítási munkálatok.
Ősztől 33 teljesen új superior szobával fogadják a kikapcsolódni vágyókat, amelyek a legmagasabb elvárásoknak is megfelelnek: jelenleg 70 nagyméretű, légkondicionálással, LCD tévével, széffel és vadonatúj fürdőszobával ellátott szoba és 21, többségében kandallós-jacuzzis apartman várja a vendégeket.
Átadásra került az új panoráma lift is, így már két, a legmodernebb technikával épült felvonó szolgálja a vendégek kényelmét. A pezsgőfürdő, gőzfürdő, illatos kamra, sókamra és hagyományos szauna mellett 2009. december közepétől 2 db kétszemélyes infraszauna is a vendégek rendelkezésére áll.
A kibővített fedett uszoda és szauna-blokk mellett – terveik szerint – a nyár végén már kültéri medencével is büszkélkedhetnek. A további 60 szoba felújítása is napirenden van: cél, hogy a 9 db (20–240 személyes) konferenciaterem és a teljes házban ingyenes wifi internet mellett összesen 151, minden tekintetben 4 csillagos lakóegységet kínálhassanak a rendezvények résztvevőinek.
Az igazi különlegesség azonban alighanem a szálloda amfiteátrum-szerű, szabadtéri színháza lesz, amellyel a wellness mellett immár kulturális programokat is tudnak majd kínálni.
Cím: 2025 Visegrád, Fekete-hegy
További információk: www.hotelsilvanus.hu
Esztergom első négycsillagos szállodája megnyitotta kapuit
2009. decemberben nyílt meg a dunakanyari Búbánatvölgyben a Bellevue Konferencia- és Wellness Hotel, Esztergom első négycsillagos konferencia és wellness szállodája. A 80 szobás szálloda 215 négyzetméteres, 200 fő befogadására alkalmas, szekcionálható, természetes megvilágítású légkondicionált konferenciateremmel, továbbá pezsgő- és élménymedencét, szaunát, gőzkabint, illatkamrát kínáló wellness-részleggel várja a vendégeket. A vendéglátásról a 160 fős Tiffany panoráma étterem, a wellnessben Sellő bár, valamint
a Chivas drinkbár és a Harmony kávézó gondoskodik. A tetőterasz pedig egyedivé teszi a festői környezetben fekvő szállodát, amely a környékbeli „szép kilátásra” utalva kapta franciás csengésű nevét. A szálloda vezetője Kári János, üzemeltetője a Victus & T. Kft., amely a budapesti Hotel Uniót is üzemelteti.
Cím: 2500. Esztergom/Búbánatvölgy, Őrtorony u 49.
További információk: www.bellevuehotel.hu
Felavatták a négycsillagos Regency Suites Budapest apartmanszállodát
2010. március 16-án, ünnepélyes keretek között avatták fel a megújult négycsillagos apartmanszállodát a budapesti Madách téren. Az egykori Starlight Suiten Hotel Madách szálloda új neve február 1-től: Regency Suites Budapest.
A februári üzemeltetőváltást követően a szállodában átalakítások zajlottak. Áthelyezték a recepciót, kialakítottak egy hangulatos bárt, a lobby frissebb, boutique szállodához méltó design-t kapott. A hetedik emeleten egy 40 fős konferenciatermet alakítottak ki, melynek különlegessége a Bazilikát is magában foglaló panoráma, és a terasz, melyen a kávészünetek is megtarthatók. A tervek között szerepel még a szobák folyamatos felújítása is. A szálloda jelenleg 42 szobával várja vendégeit.
Cím: 1075 Budapest, Madách Imre tér 2.
További információk: www.regencysuites.hu
Turisztikai és borkulturális központ nyílik Esztergomban
A Prímási Pince Turisztikai és Borkulturális Központ 2010 májusában nyitja meg kapuit az esztergomi Bazilika alatti 200 éves pincerendszerben.
A lenyűgöző belmagasságú, téglaboltíves Prímás Pince funkcióját veszítve évtizedek óta kihasználatlanul állt, állapota folyamatosan romlott. 2007-ben, a Prímási Borrend megalapítása kapcsán fogalmazódott meg a felújítás szándéka, mely az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatást nyert.
A pincerendszer idegenforgalmi hasznosítása, a régiót összefogó korszerű turisztikai szolgáltatásai lehetővé teszik a városba, mint a Katolikus Egyház magyarországi központjába érkező látogatók méltó módon történő kiszolgálását. A múltat idéző pincerendszer 2010. májusától egyedülálló turisztikai és borkulturális központként nyitja meg kapuit, sokszínű látnivalókkal és szolgáltatásokkal várva a hazai és külföldi közönséget
A régió első turisztikai látogatóközpontja is a Prímás Pincében nyílik, ahol a vendégek több nyelven tájékozódhatnak a Prímás Pince, a Várhegy, Esztergom turisztikai szolgáltatásairól, valamint kiadványokkal, kiállításokkal, térképekkel, információs szolgáltatással, szállásfoglalási lehetőséggel, változatos programkínálattal, folyamatosan bővülő turisztikai szolgáltatásokkal segítik a turistákat.
Az akadálymentesített látogatóközpontban, mint a Prímás Pince központi egységében jegyvásárlásra nyílik lehetőség az egyes helyi szolgáltatásokra (borkóstoló, interaktív kiállítás, rendezvények, idegenvezetés, bérelhető eszközök, kombinált belépőjegyek).
Egyedi Prímás Pince termékeket is kínáló ajándékbolt és hangulatos kávézó is várja az ide érkezőket, a bérelhető különterem pedig csoportok rendelkezésére áll. A könnyebb megközelíthetőség érdekében a látogatóközpont és a Bazilika között panorámalift üzemel.
A szőlő és a bor képviseli az összekötő motívumot a komplexum egységei között. A "Kárpát-medencei Borvidékek Alagútja" című kiállítás borkóstolási lehetőséget is nyújt, az Interaktív Borászati Kiállítás azt mutatja be, hogyan lesz a szőlőből bor.
A Prímás Pince egyik kiemelt célja a magyar borkultúra hagyományainak terjesztése, az itthon termelt borok hírnevének öregbítése. A pincerendszer a felújítást és az átalakítást követően a borászati ismeretterjesztés és a kulturált borfogyasztás természetes színtereként kínálkozik.
A 11 m-es belmagasságú Barkóczy alagútban a rakott téglás boltívek alatt, borpincét idéző hangulatban kerülnek elhelyezésre az összesen 12 Kárpát-medencei borvidéket bemutató kiállítás anyagai. A bemutatott borok megkóstolásával egy virtuális túrát is tehetünk ezeken a tájakon.
A kiállítás bemutatja a katolikus egyház aktív szerepét a magyar szőlőtermesztés és borkészítés ezeréves történetében.
Az Interaktív Borászati Kiállításon az idelátogató vendégeink az ezer éves magyar szőlő- és borkultúra megismerésén túl a szőlő- és bortermelés, borfogyasztás gyakorlati világába is bepillantást nyernek. Ki is próbálhatják a szőlődarálás, a préselés nagy odafigyelést igénylő munkáját és lehetőség nyílik többek között az egyik legnépszerűbb pinceművelet, a lopózás elsajátítására is. A nyílt enteriőrben a kiállított tárgyak megfoghatók, használatba vehetők lesznek.
A 3700 m2-es műemléki pincerendszer egyik szegletében a Prímás Pince Étterem hagyományos magyar ételeket és hozzájuk illő borokat kínál. A pincében kulturális programok, tematikus vacsorák és más borral kapcsolatos rendezvények kerülnek megrendezésre. Az ősi pincerendszer, illetve az egyes egységei egyedi hangulatú rendezvényhelyszínként is igénybe vehetőek, maximum 350 főig.
További információk: www.primaspince.hu
Újra megnyitotta kapuit a Király utcai szálloda
A Király utcai 4 csillagos, egykori nevén Domina Inn Fiesta hotel új üzemeltetője, az osztrák-magyar tulajdonú Alfa Hotel Group 2009. december 17-én – az olasz Domina Hotels Group kivonulását követően – újra megnyitotta a szállodát, mely ezentúl Alfa Hotel Fiestaként fogadja a vendégeket. Az új hotelmenedzsment felfrissített szolgáltatásokkal, családiasabbra hangolt arculattal kívánja működtetni a szállodát.
A műemlék jellegű épület 112 vendégszobája Classic és Superior kategóriában kínál egy- és kétágyas, illetve családi elrendezésű szobákat; a szobák felszereltségéhez hozzátartozik a légkondicionálás és a fürdőszoba. Rendelkezésre állnak mozgássérültek számára kialakított szobák is.
Az osztrák-magyar tulajdonú, szállodaüzemeltetéssel foglalkozó cég, az Alfa Hotel Group a következő évben tovább folytatja terjeszkedését. A tervek szerint további négycsillagos szállodákat nyitnak Budapest belvárosában.
További információk: www.alfahotels.info
Megnyílt a Opera Garden Hotel & Apartments
Az Opera Garden Hotel & Apartments Budapest szívében, egy sétálóutcában nyílt meg 2009. december elején - néhány háztömbre az Operaháztól és az UNESCO Világörökségnek számító Andrássy úttól. A 110 éves, modern építészeti elképzelések alapján felújított szecessziós épületben kialakított, négycsillagos színvonalú apartmanszállodában 4 különböző típusú, nagyon jól felszerelt és elegáns, modern apartman található.
Kiemelt célközönsége a Budapestre hosszabb tartózkodásra érkező vendégek, különösen a kúrákra érkező egészségturisták valamint a fogászati turisták.
A szálloda 35 lakóegységgel (29 szobával és 6 apartmannal) rendelkezik. Ezek mindegyikében teljesen felszerelt konyha található. A mozgássérült vendégek számára a földszinten került kialakításra egy speciális apartman. A szálloda wellness és fitness részlegén jacuzzi, szauna és fitnesz gépek biztosítják a kikapcsolódást és a pihenést.
A hotel előnye a jó megközelíthetőség, illetve, hogy elhelyezkedése ellenére mégis csöndes. A Garden elnevezés arra utal, hogy az épület belsejében meghagytak egy kis zöld területet franciás jelleggel, illetve érdekesség, hogy a tetőteraszon jacuzzi és bár várja a vendégeket a szabad ég alatt.
További információk: www.operagardenhotel.hu
Helikopterleszálló és lélegzetelállító kilátás a hotelben
Helikopterleszállóval, lélegzetelállító budapesti körpanorámával és szuperbiztonságos elnöki lakosztállyal várja vendégeit 2009. október 1-től az új 110 szobás belvárosi butikhotel, a Hotel President Budapest a Parlamenttől 300 méterre. A 11 emeletes házat a nyolc évig működő Hotel Hold helyén alakították ki, az üzemeltető pedig a Shalom Szálloda Zrt. (elnök-vezérigazgató: Gerendás József). Az öt- és négycsillagos szobakategóriákat egyaránt kínáló ház nem csillagozással, hanem a premium luxury boutique elnevezéssel definiálja magát.
A Budapesten egyedinek számító helikopterleszálló lehetővé teszi, hogy Ferihegyről a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban közelítsék meg a hotelt a magasrangú nemzetközi vendégek. A Citadellával egy szintben lévő kilátóteraszról nemcsak Lechner Ödön legszebb szecessziós épületét, a szemközti Magyar Királyi Posta Takarékpénztárt lehet megcsodálni, hanem Budapest valamennyi emblematikus nevezetességét is. A 140 négyzetméteres elnöki lakosztályt golyóálló ablakokkal üvegezték körbe. A tetőről saját lifttel megközelíthető elnöki lakosztály alatti szinteken helyezkednek el a delegáció tagjai számára kialakított szintén luxus színvonalú szobák.
A fennmaradó - és majd a ház forgalmának gerincét bonyolító - 80 szoba négycsillagos színvonalú, és az üzletemberektől a családokon, csoportokon és konferenciavendégeken át az egyéni szabadidős utazókig mindenkire számít. A házban helyet kap egy 200 fős és két 100 fős konferenciaterem, az alagsorban pedig ellenáramoltatós medence, modern gépekkel felszerelt fitnesz terem, szauna, jacuzzi várja a vendégeket.
A hotelben két étterem és kávézó működik. A szálloda számos gyermekbarát szolgáltatást is nyújt.
További információk: www.hotelpresident.hu
Háromcsillagos szálloda nyílt a Belvárosban
2009. október elején megnyitott a Belváros legújabb háromcsillagos szállodája: a Star Inn Hotel Budapest Centrum az Operaháztól alig 400 méterre, a Dessewffy utcában fogadja a városlátogató turistákat és az üzleti utazókat. A hotel reggelizővel, drinkbárral, 40 mélygarázshellyel rendelkezik. A 125 hangszigetelt lakóegység a következőképpen oszlik meg: a szálloda 38 franciaágyas standard lakóegysége mellett 57 nagyobb méretű business, továbbá 20 különágyas szobát kínál, emellett egy darab, két franciaágyas elhelyezést biztosító családi szoba áll a gyermekkel utazók rendelkezésére.
Két lakóegységet a mozgáskorlátozottak igényeinek megfelelően alakítottak ki, a hotel legfelső szintjén pedig 7 darab külön hálószobás, nappalis lakosztály várja a vendégeket. A corporate vendégkör igényeit két, 14 fős tárgyaló is szolgálja.
A szállodával egyúttal egy új, osztrák tulajdonú hotellánc is debütál a budapesti szállodapiacon, mely koncepciója szerint elsősorban a magas fokú kényelmet kereső egyéni utazók igényeinek kielégítésére fókuszál. A Star Inn Hotels jelenleg hét, hasonló méretű szállodával rendelkezik Németországban, illetve Ausztriában, és további házakat terveznek megnyitni Európában az elkövetkező években.
További információk: www.starinnhotels.com
Megújult az Expo Hotel
A Mellow Mood 12. budapesti szállodája, az először 1982-ben megnyitott, egykori Expo Hotel 2009. július 24-től teljesen megújulva várja vendégeit a Budapesti Vásárközpont főbejárata mellett. A 160 szobás, 12 emeletes Expo Congress Hotel három, összesen 250 fő befogadására alkalmas konferenciatermet kínál az üzleti és szabadidős utazóknak.
A fentiek mellett tárgyalóval, business centerrel, ingyenes WIFI hozzáféréssel, étteremmel és bárral rendelkező szállodával végre a megújult vásárközpont színvonalához illeszkedő, felsőkategóriájú hotel áll a vásárváros kiállításaira érkező üzletemberek, kiállítók, városlátogató turisták rendelkezésére.
A ház különlegessége a legfelső szinten elhelyezett panoráma bár, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik az egész városra, csakúgy, mint a mellette lévő Spa & Fitness részlegből.
További információk: www.expohotelbudapest.com
Az Actor Business Hotel megnyitotta kapuit
Actor Business Hotel néven 2009. július közepén új, négycsillagos szálloda nyílt Budapest belvárosának déli, megújuló negyedében, a ferencvárosi Viola utcában. Az 54 légkondicionált szobával rendelkező szálloda az üzleti utazókra és a szabadidős turistákra fókuszál (szobatípusok: standard, superior, lakosztály).
A Hotel négy különböző méretű, összesen 570 négyzetméteres rendezvényteremmel várja a vendégeket, melyek adottságaik révén ideálisak konferenciák, tréningek, kiállítások, termékbemutatók, fogadások, céges és családi összejövetelek lebonyolítására.
További információk: www.actorhotel.hu
Megnyílt az ABACUS Business & Wellness Hotel
2009. június 17-én nyitotta meg kapuit a Zsámbéki-medence harmadik négycsillagos szállodája, a herceghalmi ABACUS Business & Wellness Hotel.
A Talentis Group fejlesztése 4 milliárd forintból valósult meg, és elsősorban az üzleti vendégekre és rendezvényekre rendezkedett be. A hotel 117 standard és superior szobával, 10 emelt szintű lakosztállyal és egy elnöki lakosztállyal rendelkezik, melyekben összesen 280 férőhelyet kínál. A szobák belső kialakítását a konstruktivizmus és a stílusos, művészettel egybekomponált minimál design inspirálta. A házhoz tartozik egy 1600 négyzetméteres wellness-centrum és egy golfközpont, amelyek luxuskörülményeket biztosítanak a kikapcsolódáshoz és a felfrissüléshez.
A hotelhez kapcsolódik az önálló, 17 hektáros, egyedi esemény- és játékterekkel rendelkező ABACUS Rendezvényközpont is. A konferenciatermek és szolgáltatások meghatározó eleme az intelligens technológia. 300 négyzetméteres bálterem, négy szekcióterem, VIP tárgyaló és IPTV technológia áll a vállalati vendégek rendelkezésére.
További információk: www.abacushotel.hu






