Régi fényében ragyog újra a gödöllői Királyi Váró
Óriási érdeklődés mellett adták át Gödöllőn június közepén a Norvég Alap támogatásával megújult Királyi Várót. A január közepén megkezdett munkák eredményeként ma eredeti állapotában láthatják az érdeklődők az épületet, ami egykor Erzsébet királyné és Ferenc József számára készült. A rendezvényre nosztalgia gőzössel érkeztek a vendégek, akiket a Gödöllői Fúvószenekar fogadott. A vonat az első, azaz a királyi vágányra futott be. A rendezvényt Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt vezérigazgatója is megtisztelte jelenlétével.
Gödöllő négy fontos turisztikai látványosságot tudott teljesen felújítani a Norvég Alap támogatásával (1 milliárd forint, az összköltség 80%), a város önkormányzatának és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hozzájárulásával. Még 2007-ben nyújtottak be tanulmányt a négy, idegenforgalmilag jelentős gödöllői helyszín megújítására – mondta megnyitó beszédében dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere. Ezek: az 1882-ben épült, a II. világháború óta romos Királyi Váró korhű helyreállítása; a Királyi Kastély Alsó Parkjában a sétautak visszaállítása a hársfasorra és a világfával; Erzsébet királyné egész alakos bronzszobra a helyreállított Kálvária-dombbal és az Erzsébet-díszparkkal; valamint a 250 éves Máriabesnyői Kegytemplom, amit egykor a kastélyt építő I. Grassalkovich Antal állíttatott.
A Királyi Váró új funkciót kapott: Vasúttörténeti kiállítás a MÁV 1052. pályaszámú udvari vonat gőzmozdonyának 1:5-ös arányú modelljével, továbbá 50 dokumentum és 20 királyi műtárgy, Erzsébet királynéról és Ferenc József császárról Stróbl Alajos készítette szobrok kaptak itt helyet. Az épület szerkezete megmaradt, de elhelyeztek benne kávézót és turisztikai központot is.
Forrás: www.godollo.hu, TTG Hungary Hírlevél



